hirdetés________________hirdetés________________hirdetés banner hirdetésbanner hirdetésWeboldalunk kizárólag harmadik fél által közvetített cookie-kat használ. A böngészés folytatásával jóváhagyja a közvetített cookie-k használatát.
Logó   2023. December 3. Vasárnap, Ferenc, Olívia
 
banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

Befejeződött a zalaegerszegi Gébárti-tó és környezetének rendezése
 

    Zalaegerszeg, 2023. december 1., péntek (MTI) - Új hidakkal és csónakkölcsönzővel is gazdagodott Zalaegerszegen a Gébárti-tó és környezete, amelyre csaknem 400 millió forintot költöttek - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.

    A Gébárti-tó és környékének rekreációs, szabadidős használatát elősegítő infrastruktúra kialakítását célzó pályázat a Széchenyi 2020 program keretében valósult meg. A korábbiakhoz képest a tó mára körbejárhatóvá vált, zöldterületek újultak meg, játszótér, valamint csónakkölcsönző és -stég, vizesblokk épült, illetve új pontonhidakat alakítottak ki.
    A Gébárti-tó Zalaegerszeg északi részén helyezkedik el, Andráshida, Neszele és Ságod városrész között. A jóléti víztározót az 1970-es években alakították ki két patak felduzzasztásával.
    Minden évszakban nagyon kedvelt kirándulóhely, a fejlesztése több szempontból is indokolttá vált. A tó korábban nem volt körbejárható, gyalogútjai tönkrementek, a zöldfelületek megújítása elodázhatatlan feladat volt, rekreációs funkcióját megfelelő infrastruktúra hiányában nehezen töltötte be.
    Elsőként a gát déli oldalán található játszótér és a tó körüli sétány készült el tanösvény létrehozásával, továbbá utcabútorok, esőbeállók telepítésével. A közelben álló Boldogasszony-kápolnától északra, a tó délkeleti felén csónakkölcsönző létesült, amelyhez vizesblokk is tartozik.
    Utolsó beruházási elemként a tó mindkét ágán pontonhidat építettek, ami lehetővé teszi a körbejárhatóságot, illetve elkészült a keleti ágon egy csónakkölcsönző stég, a nyugati ágon pedig egy pihenőstég.

 

Tatán ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés
 

    Tatabánya, 2023. december 1., péntek (MTI) - Tatán január elsejétől mindenki számára ingyenes lesz a tömegközlekedés, tavasszal felmérik, hogyan változott az utazók száma - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei település önkormányzata pénteken az MTI-vel.

    A közlemény szerint jelenleg az önkormányzat évente 120 millió forintot fizet azért, hogy a helyi buszközlekedés működhessen, és ennyit tesz hozzá a magyar állam is. A jegyek eladásából 30 millió forint bevétel származik.
    A képviselő-testület a legutóbbi ülésén fogadta el a Fidesz-KDNP-frakció javaslatát, hogy az árak emelése helyett az önkormányzat vállalja át a jegyek költségét, és így bárki ingyenesen utazhasson a járatokon.
    Az önkormányzat eddig is támogatta a diákok utazását, Tatán ötezer diák már húsz éve térítés nélkül veheti igénybe a buszközlekedést - írták.

 

Az MSZP igazságosabb nyugdíjrendszert javasol
 

    Budapest, 2023. december 1., péntek (MTI) - Az MSZP igazságosabb, a kirívóan nagy különbségeket csökkentő nyugdíjrendszert javasol.

    Korózs Lajos, az MSZP alelnöke pénteki, online sajtótájékoztatóján úgy értékelt: 2010 után a Fidesz-kormány beavatkozott a nyugdíjrendszerbe és eltorzította azt. Eltörölték az előrehozott öregségi nyugdíjat, a rokkantsági nyugdíjat és megszüntették a szolgálati nyugdíjat - sorolta az ellenzéki politikus.
    Kiéleződtek az ellentétek - mondta, példaként említve, hogy idén 70-szeres volt a különbség a legalacsonabb és a legmagasabb nyugdíjjal rendelkezők nyugdíjemelése között.
    Az ellenzéki politikus az MSZP Rendszerváltást! című programjának időspolitikával foglalkozó fejezetét ismertetve kijelentette: a mindenkori nettó minimálbér 70 százalékát meg kell kapnia annak, aki a szükséges szolgálati idő után nyugdíjba megy, 400 eurónál pedig senkinek nem lehet kevesebb nyugdíja.
    Korózs Lajos feltette a kérdést, miért ne kaphatna 5 évig mindenki azonos összegű nyugdíjat, és javasolta, hogy a 13. havi nyugdíj is legyen azonos összegű.
    Elmondta, pártja kormányra kerülve megtartaná a nők 40 év jogosultsági idővel való nyugdíjba vonulását, azzal kiegészítve, hogy az özvegyi nyugdíjra is jogosultak legyenek az igénybe vevők.
    Az MSZP szorgalmazza továbbá a töredékévek beszámítását a szolgálati időbe, a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét akár csökkentett összegű nyugdíjjal, a kirívóan nagy különbségek lefaragását a járulékplafon visszaépítésével, valamint a visszatérést a vegyes indexálású nyugdíjhoz - ismertette Korózs Lajos.

 

Az MNB 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re
 

    Budapest, 2023. december 1., péntek (MTI) - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint bírságot szabott ki a K&H Biztosító Zrt.-re, többek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződések állománykezelésével összefüggő, egyes élet- és nem-életbiztosítási termékek biztosítási feltételeihez kapcsolódó informatikai biztonsági, illetve a vállalatirányítási területet érintő hiányosságok miatt - jelentette be pénteki közleményében a felügyeleti hatóság.

    A feltárt problémák nem hordoznak rendszerkockázatot, és nem veszélyeztetik a biztosító megbízható működését - tették hozzá.
    Az MNB rendszeres ellenőrzései keretében - korlátozott terjedelmű, nem teljes körű - átfogó vizsgálatot végzett a K&H Biztosító Zrt.-nél és a 2020. július 18-tól a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át.
    A pénzügyi felügyelet hiányosságokat tárt fel a kgfb szerződések állománykezelésénél, többek között a szerződések megkötése, a díjfizetési felszólítólevelek megküldése, továbbá a szerződések technikai újraindításakor kiküldött tájékoztató levelek tartalma kapcsán. Emellett a K&H Biztosító a kgfb terméken végrehajtott módosításokat nem vezette át a kgfb termékterven, így az nem felel meg maradéktalanul a vonatkozó jogszabálynak.
    Az MNB több jogszabálysértést azonosított a biztosító egyes vizsgált élet- és nem-életbiztosítási termékei körében a biztosítási szerződési feltételek kötelező, illetve lehetséges tartalmi elemeire, továbbá az ügyfelek tájékoztatására vonatkozóan.
    A felügyelet a vállalatirányítás vonatkozásában megállapította, hogy az aktuáriusi feladatkör függetlensége - az MNB egy korábbi határozatának kötelezése ellenére - jelenleg sem teljeskörűen biztosított. A biztosító hiányosan szabályozta a belső ellenőrzési terület működését is, emellett több szabályzatát sem vizsgálta felül a jogszabályi előírásoknak megfelelő időközönként - sorolta az MNB.
    Az informatikai biztonsággal kapcsolatosan jogsértőnek minősült, hogy a katasztrófaelhárítás kérdésének kezelése és tesztelése nem teljes körű a K&H Biztosítónál, valamint az ehhez tartozó dokumentáció is hiányos.
    A vizsgálat jogszabálysértéseket azonosított az ügyfelek tájékoztatásával összefüggésben a kiemelt információkat tartalmazó dokumentum (KID) és az életbiztosítási termékismertető tartalmával, a károsultak kgfb szerződéshez kapcsolódó kártérítési igényével összefüggő tájékoztatási kötelezettség teljesítésével, valamint a függő biztosításközvetítőkre vonatkozó tájékoztatással kapcsolatosan.
    Hiányos volt a panasz elutasítása esetén nyújtott jogorvoslati tájékoztatás, valamint a biztosító a vizsgált időszakban nem minden panaszt válaszolt meg határidőn belül, illetve teljeskörűen - ismertette az MNB.
    A feltárt problémák miatt a jegybank 9 millió forint felügyeleti, és további 6 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a K&H Biztosítóra, valamint kötelezte azt a jogszabályszerű működésre. A biztosítónak 2024. március 31-ig, illetve 2024. május 31-ig kell adatot szolgáltatnia az MNB-nek a jogsértések megszüntetésére tett intézkedéseiről.
    A bírságösszegnél súlyosbító körülménynek minősült, hogy egyes jogszabálysértések hosszabb ideje álltak fenn. Enyhítő körülménynek számított ugyanakkor, hogy a K&H Biztosító már a felügyeleti vizsgálat során számos intézkedést hozott a hiányosságok orvoslására, illetve adott számot annak tervéről.

 

Ügyészség: őrizetbe vettek egy rendőrt megütő német férfit és az ő bántalmazásával gyanúsított rendőröket is
 

    Budapest, 2023. december 1., péntek (MTI) - Hivatalos személy elleni erőszak bűntette, valamint hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt folytat nyomozást a Fővárosi Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-t; a közlemény szerint egy német állampolgárságú férfi és két rendőr őrizetét rendelték el.

    A tájékoztatás szerint a budapesti rendőrök november 29-én bűncselekmény gyanúja miatt előállítottak egy német férfit, aki a fogdában arra panaszkodott, hogy fázik. Az egyik rendőr kiengedte, hogy a folyosón lévő ruháját felvegye, de amikor kiderült, hogy a pulóverben lévő madzag önkárosításra is alkalmas lehet, mégsem engedte meg - írta az ügyészség.
    A gyanú szerint a német férfi felháborodásában ököllel állon ütötte a rendőrt, aki jelentette az esetet. Erre egy másik rendőr szaladt oda a férfihoz, majd a gyanú szerint gumibottal többször megütötte. A földre került férfit a fogdaőri feladatokat ellátó rendőr lefogta, míg társa folytatta az ütlegelését - írta a vádhatóság.
    "A nyomozó ügyészek a német férfival szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúját, míg a két rendőrrel szemben társtettesként hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének a megalapozott gyanúját közölték, majd elrendelték mindhárom gyanúsított őrizetét" - olvasható a közleményben.

 

LMP: a kormány visszaél a kiemelt beruházások jogintézményével
 

    Budapest, 2023. december 1., péntek (MTI) - Jelen formájában káros a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházások intézménye, mert a kormány visszaél vele - hangoztatta pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Szendefy Mária, az LMP országos elnökségének tagja.

    Ezt a jogszabályt, úgy, ahogy van, el kell törölni. Ez jelen formájában semmiképen nem szolgálja a közérdeket - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, elképzelhetőnek tartják, hogy új törvénnyel el lehessen érni a kívánatos célt.
    Szendefy Mária felidézte: a Kúria a napokban zöld utat adott pártja népszavazási kezdeményezésének, amellyel a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásokról szóló törvény hatályon kívül helyezését kívánják elérni, így ha senki nem támadja meg a döntést az Alkotmánybíróságon, és az Alkotmánybíróság sem gördít akadályt ez elé, heteken belül megkezdhetik a referendum kiírásához szükséges aláírások összegyűjtését.
    A jogszabályt kritizálva a politikus példaként a Fertő tavi turizmusfejlesztést hozta fel. Azt mondta: a projektet 2018-ban minősítette nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházássá a kormány, s noha a pénzhiány miatt az eredetileg tervezettnél jóval csekélyebb tartalommal valósul végül meg "az őrült terv", a helyiek évekig nem tudták használni a tópartot, ráadásul "közel hatvan hektáron gyakorlatilag letarolták a természetes élővilágot", és elpusztultak a környék ikonikus épületei, a nádtetős házak is.
    Hozzátette: néhány napja az derült ki, hogy az illetékes kormányhivatal az eredeti, "megalomán tervre" adta ki a környezetvédelmi engedélyt, így jelenleg nem tudni, pontosan mi is épül meg a Fertő partján.

 

Helikopter zuhant az autópályára Madridban, hárman könnyebben megsérültek
 

    Madrid, 2023. december 1., péntek (MTI) - Három ember könnyebben megsérült, amikor egy helikopter rázuhant az M-40-es autópályára Madridban pénteken.

    A hatóságok tájékoztatása szerint a sérültek között van a gép pilótája és utasa; egyikük ki tudott szállni a járműből a balesetet követően, a másikat viszont a tűzoltóknak kellett kiszabadítani. Enyhe fejsérüléssel és lehetséges combcsontöréssel kórházba szállították mindkettőjüket.
    A szerencsétlenségben megsérült egy autós is, akinek járműve összeütközött a lezuhant helikopterrel. A sofőrt a karambolban kitört ablaküvegek szilánkjai sebesítették meg.
    José Luis Martínez-Almeida, a spanyol főváros polgármestere arról számolt be a sajtónak, hogy a légi jármű nem sokkal a baleset előtt szállt fel a madridi nemzetközi kiállítási- és vásárcsarnok (IFEMA) területéről, ahol az elmúlt napokban a European Rotors elnevezésű aviatikai vásár zajlott.
    Kiemelte a pilóta ügyességét, aki úgy manőverezett, hogy a helikopter az autópálya középső elválasztó sávjában érjen földet, így elkerülte a jóval nagyobb tragédiát, az egyébként rendkívül forgalmas útszakaszon. A baleset oka egyelőre nem ismert - tette hozzá.
    A balesetet szenvedett jármű egy Enstrom 280FX Shark típusú, könnyű helikopter, amelyet egyaránt használnak katonai pilótaképzésben és rendőrségi feladatok ellátására, valamint mezőgazdaságban és kereskedelmi célokra is.

 

Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban
 

Kriják Krisztina, az MTI tudósítója jelenti:
    Zágráb, 2023. december 1., péntek (MTI) - Szamárköhögés-járvány ütötte fel a fejét Horvátországban, mert bár van ellene kötelező védőoltás, az alacsony átoltottság miatt a fertőzöttek aránya egyre nő - jelentette be Bernard Kaic, a horvát közegészségügyi intézet illetékese.

    A horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva (HRT) elmondta: egyik napról a másikra emelkedik a betegek száma, péntekre már elérte az 1435-öt. Hozzátette, hogy több mint 40 éve, 1980 óta nem volt ennyi fertőzött az országban.
    Aggasztónak nevezte, hogy a megbetegedések nagy száma növelheti az újszülöttek vagy a még be nem oltott csecsemők megfertőződésének esélyét. "A betegség pedig számukra súlyos és akár végzetes is lehet" - hangsúlyozta. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek többsége 10 és 14 év közötti gyermek. A legtöbb megbetegedést Zágrábban és Splitben regisztrálták. A horvát fővárosban mobil tesztelőpontokat is felállítottak, hogy kiszűrjék a fertőzötteket.
    Ivo Ivic virológus, a fertőző betegségek spliti klinikájának korábbi igazgatója szerint várható volt a betegség terjedése, mert az átoltottság 85 százalékos az országban, és legalább 96 százalékos átoltottsággal lehet megakadályozni egy tömeges fertőzési hullámot. Rámutatott: a koronavírus-járvány is hozzájárult a betegség terjedéséhez. Mivel sokáig maszkot kellett hordani, a gyerekek nem eshettek át a fertőzésen, a nyitással pedig kifejezetten romlott a helyzet. Másrészt pedig nőtt az oltásellenesség is - mondta.
    A horvát törvények szerint a gyermekek beoltásának elmulasztásáért 300 euróra büntethetik a szülőket, de a bírság csak a népegészségügyi ellenőrök értesítése és a szabálysértési eljárás elindítása után hajtható be.
    Az egészségügyi szakemberek szerint szamárköhögés bakteriális eredetű, cseppfertőzéssel terjedő, csillapíthatatlan, erős köhögéssel járó megbetegedés. Horvátországban az első oltást két hónapos korban kapják a gyerekek kombinált oltás keretében, és az ismétlődő oltássorozat a fiatal felnőttkorig nyújt védettséget.
    A horvát közegészségügyi intézet azt javasolja a kismamáknak, hogy mindenképpen oltassák be magukat; ahol pedig egy éven aluli gyermek van a családban és még nem kapta meg mindhárom oltást, a szülőknek is ajánlott felvenni a szamárköhögés elleni vakcinát, hogy csökkentsék a gyermek megfertőződésének a kockázatát.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. december 1., péntek (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    Skandinávia felett anticiklon helyezkedik el, ami miatt arrafelé és a Brit-szigeteken többnyire száraz az idő. Európa többi részének időjárását ciklonok alakítják. Egyikük a Balti-tenger felett örvénylik, frontzónája a Kelet-európai-síkságon át a Kaukázusig húzódik. Ezeken a helyeken többfelé fordul elő havazás, a Kaszpi-tenger térségében eső esik. Hullámzó frontrendszer hatására borongós, sokfelé csapadékos az idő a Kárpátoktól az Alpokon át Dél-Spanyolországig. E térségtől északra az óceánhoz közel lévő térségek kivételével sokfelé nappal is fagy, dél felé haladva viszont rohamosan emelkedik a hőmérséklet: az erőteljes délnyugati áramlással Afrika felől meleg légtömeg érkezik a mediterrán térségbe, sok helyen 20 fok fölött alakul a csúcshőmérséklet. A frontzóna mentén főként a hegyekben, de néhol síkvidéken is helyenként jelentős mennyiségű, 50 mm-t meghaladó csapadék esik gyakorlatilag az összes fellelhető formában és halmazállapotban.
    Szombat estig a Kárpát-medence térsége továbbra is ebben a hőmérsékleti ütközőzónában lesz, dél felől átmenetileg melegszik az idő, majd északnyugatról újra hideg légtömeg érkezik.

    Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:
    -----------------------------------------------------
    Alapvetően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de szombat kora délelőttig a déli és keleti országrészben elvékonyodik, szakadozik a felhőzet. A szombatra virradó éjszakán foltokban köd képződik. Az ország északi felén várható eső, az északi határszélen ónos eső, havas eső is. A csapadék észak felé lassan elhagyja az országot. Szombaton napközben újra több helyen várható eső, zápor, ami északnyugat felől egyre nagyobb területen havas esőbe, havazásba vált át, miközben csökken az intenzitása. Átmeneti időre néhol ónos eső is lehet. A Tiszántúlon az időszak végéig eső lesz a jellemző. Helyenként zivatar is kialakulhat. A légmozgás pénteken többnyire mérsékelt marad, éjszakától a Dél-Alföldön a déli, a Nyugat-Dunántúlon az északi szél élénkül meg. Szombaton egyre többfelé fordul északnyugatira, nyugatira a szél, és többfelé kísérik erős, főként az Észak-Dunántúlon viharos széllökések, amely a Bakony környékén hófúvásokat okozhat.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 1 és 18 fok között valószínű, északnyugatról délkelet felé haladva mérhetjük a magasabb értékeket.

 

Iraeli-palesztin - Izrael: evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Hamász elleni háború pénteken
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. december 1., péntek (MTI) - Evakuálásokkal és légicsapásokkal folytatódott a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin szélsőséges szervezet elleni háború, miután lejárt a tűzszünet - közölte egy izraeli katonai szóvivő.

    A Hamász által felügyelt egészségügyi minisztérium adatai szerint a harcok reggeli kiújulása óta legkevesebb 54 palesztin meghalt és többtucatnyian megsebesültek.
    Az izraeli hadsereg közzétett egy interaktív evakuációs térképet, amelyen zónákra osztották fel a Gázai övezetet, s amely "segít Gáza lakosainak a háború következő szakaszában".
    "A Hamász élő pajzsként használja a Gázai övezet lakóit, katonai parancsnoki pontjait és infrastruktúráját lakóházakban vagy azok között, kórházakban, mecsetekben, iskolákban helyezi el, ezáltal a civil létesítmények katonai célpontokká válnak"- hangsúlyozta a katonai szóvivő, akit a helyi média idézett.
    "A háború kezdete óta a hadsereg több intézkedést is hozott azzal a céllal, hogy megkímélje a civileket. Közleményekben tájékoztatja a Gázai övezet lakosait arról, hogy mely övezetekből kell távozniuk, ha el akarják kerülni, hogy a terror elleni harc áldozataivá váljanak" - mondta.
    A palesztinok fényképeket mutattak be azokról a röplapokról, amelyeket Izrael péntek reggel Hán-Júnisz város térségében leszórt. "Hán-Júnisz veszélyes, háborús övezetben lévő város. Figyelmeztetjük!" - áll a cédulákon.
    A Hamász arról számolt be, hogy Izrael a Gázai övezet déli részén, az egyiptomi határnál fekvő Rafah városban is bombázott.
    A háború károkat okozott a Gázai övezet északi részén található állatkertben is, és több állat kiszabadult. Egy állatorvos befogta, majd elszállították őket azzal a szándékkal, hogy a konfliktus végén visszavigyék az állatkerbe.
    Izraeli közlés szerint péntek reggel óta a palesztin fegyveresek számos rakétával támadták Izraelt, a Gázai övezettel szomszédos kibucok és Szderót város mellett légiriadó volt a távolabbi Askelónban is.
    A polgári védelem ismét háborús rendszabályokat vezetett be Izraelben, különböző gyülekezési korlátozásokat vezettek be a Gázai övezettől és a libanoni határtól való távolság függvényében, és az ország középső részein is távoktatást tartanak azokon a helyeken, ahol nem biztosítottak a megfelelő óvóhelyek az iskolákban.
    A harcok kiújulása ellenére folytatódnak a tárgyalások katari és egyiptomi közvetítéssel a tűzszüneti megállapodás megújításáról, noha a Hamász nem adta át a korábbi megállapodásnak megfelelően túszainak névsorát, és rakétákkal támadta Izraelt. A Hamász azt állítja, hogy a megbeszéléseken Izrael elutasította azt a javaslatát, hogy a tűzszünet folytatásának feltételeként idős férfi foglyokat és holttesteket adjanak át.
    Izrael ragaszkodott az eddigi megállapodás alapján az összes fogva tartott nő és gyerek szabadon engedéséhez, ugyanis bizonyosan tud még több mint tíz, gázai fogságba került izraeli nőről és gyerekről.
    A Hamász egy péntek délelőtti nyilatkozatában Izraelt tette felelőssé a gázai fegyveres konfliktus folytatódásáért, ugyanis állítása szerint nem fogadta el az új ajánlatát a többi fogoly szabadon bocsátására.

 

Buzogányt, szamurájkardot és hamis rendőrigazolvány-tokot találtak egy családnál Bagon
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - A rendőrök elfogtak Bagon három férfit és egy nőt, akik bántalmaztak egy párt; lakóhelyeiken buzogányt, szamurájkardot, símaszkot, sőt, még egy hamis rendőrigazolvány-tokot is találtak - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

    Azt írták, hogy új pszichoaktív anyagot vett a később elfogott nőtől egy férfi, azonban nem fizetett, ezért az asszony gázspray-vel lefújta, majd elvette a pénztárcáját.
    A vevő testvére segítségével szerezte vissza a pénztárcát, amit nem sokkal később a nő családtagjai egy másik férfivel kiegészülve az utcán toroltak meg: a vevőre és várandós párjára támadtak.
    A támadásban részt vevő három férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, míg a nő ellen önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság. Azt is vizsgálják, köthetők-e hozzájuk további bűncselekmények - áll a közleményben.

 

Bevezetésre kész az elektronikus ingatlan-nyilvántartás
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Készen áll a bevezetésre az elektronikus ügyinézést biztosító ingatlan-nyilvántartás, a papíralapú rendszert 2024 decemberére teljes mértékben fölválthatja a digitális nyilvántartás - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, az E-ingatlan nyilvántartás projekt záró rendezvényén.

    György István az állam működése szempontjából nélkülözhetetlennek nevezte az ország minden négyzetméterére kiterjedő digitális adatbázist, amelyben nem engedhető meg semmilyen pontatlanság. Az új rendszernek igazodnia kell a magyar ingatlanjog több évszázados hagyományaihoz, ugyanakkor meg kell felelnie a jogbiztonság mai követelményeinek, erősítve az ingatlan-nyilvántartásba vetett közbizalmat. Az államtitkár szerint az elektronikus nyilvántartás a gazdasági versenyképességet is javíthatja, hiszen csökkenti az adminisztratív terheket, egyszerűsíti a földügyi eljárásokat.     György István felidézte, hogy a kormány 2010 után ügyfélbarát szemléletben szervezte át a közigazgatást, mérsékelte a bürokráciát, hatékonyabbá tette a hivatalok működését. A digitális állampolgárság új szintre emeli az adminisztrációt, az új korszakban akár egy telefonról is lehet ingatlanügyeket intézni. Az e-ingatlan nyilvántartás ennek a folyamatnak az egyik legfontosabb eleme, hiszen a földügyi eljárások száma évente milliós nagyságrendű, a magyar ingatlan-nyilvántartás 19 millió tulajdoni lapot kezel - tette hozzá.     A Miniszterelnökség ingatlan-nyilvántartási és térképészeti főosztályának vezetője hangsúlyozta, hogy a 170 éves magyar ingatlannyilvántartás az ország legnagyobb, minden állampolgárt érintő vagyonadat-nyilvántartása. Az e-ingatlannyilvántartás bevezetését nem csupán az ingatlanforgalom biztonsága indokolja, hiszen a fejlesztésekkel az elektronikus ügyintézés újabb eljárásra terjeszthető ki. A papíralapú ügyintézés felváltása azért is fontos, mert ma is átlagosan 5 ezer oldal nyomtatvánnyal bővül az ingatlan-nyilvántartások naponta.     A Lechner Nonprofit Kft. képviseletében Kis György Sándor programigazgató kiemelte, hogy a biztonságos ingatlannyilvántartás a legfontosabb állami feladatok közé tartozik. Magyarország sokat lépett előre a digitalizációban, az informatikai alkalmazások hatékony és innovatív munkát tesznek lehetővé. A projekt fejlesztései elkészültek, lezárását a rendszerszintű bevezetés követi, alkalmazásai fokozatosan válnak majd elérhetővé a következő hónapokban - közölte.     Az internetes oldala szerint a projekt összesen csaknem 16 milliárd forint vissza nem térítendő uniós és költségvetési támogatást kapott a Széchenyi 2020 program keretében. A kedvezményezett a Miniszterelnökség téradat-nyilvántartásokkal foglalkozó, e-közigazgatást és építésügyet támogató háttérintézménye, a Lechner Nonprofit Kft. A fejlesztéseknek köszönhetően rövidül a földügyi, vagyis az ingatlan-nyilvántartási, telekalakítási, földforgalmi, termőföldvédelmi eljárások átfutási ideje - írták.

 

MSZP: gondoskodó államra van szükség
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Gondoskodó állam, létbiztonság és biztos megélhetés megteremtését sürgette szerdai online sajtótájékoztatóján Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője.

    Az MSZP konkrét javaslatokkal és tettekkel akarja növelni a magyar állampolgárok megélhetési biztonságát - fogalmazott a politikus, aki arról beszélt: az utóbbi évek válságai megmutatták, "hogy szinte bárki, bármikor elvesztheti az állását, a jövedelmét", ezzel pedig veszélybe kerülhet a megélhetés, ezért "az embereknek olyan segítségre van szükségük, ami akkor is a felszínen tartja őket, amikor már minden összedőlni látszik".
    Pártja nevében azt javasolta: növeljék azoknak az ellátásoknak az összegét, amelyekre "egyfajta alapjövedelemként mindig lehet számítani", hiszen a dolgozóknak biztonságra van szükségük, ennek alapja pedig egy széles körű kiszámíthatóság.
    Tóth Bertalan elmondta: programjukban azt javasolják, hogy radikálisan emeljék meg az anyasági támogatás összegét, duplázzák meg az alanyi jogon járó családi támogatásokat, a nyugdíjakat egészítsék ki úgy közösségi juttatásokkal, hogy az így mindenki számára garantálja a megélhetést.
    Szorgalmazta, hogy az álláskeresők kapják meg korábbi fizetésük hatvan százalékát, de legalább a létminimumot, a juttatás maximális tartamát pedig emeljék kilenc hónapra, a közmunkások javadalmazása érje el a minimálbért, a 18 év alattiaknak pedig nyisson a kormány 300 ezer forintos kezdőösszeggel "esélyteremtő megtakarítási számlát", amihez a családi helyzetének függvényében adnának további összeget; ezt továbbtanulásra és lakhatásra fordíthatnák a fiatalok.

 

Drogkereskedőket fogtak el Gyöngyösön
 

    Eger, 2023. november 29., szerda (MTI) - A gyanú szerint több kilogrammnyi drogot adott el nyár óta az a két férfi, akit Gyöngyösön fogtak el kedd hajnalban - közölte a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.

    Soltész Bálint tájékoztatása szerint a rajtaütést a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság információi alapján a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai hajtották végre. A 40 éves férfit és 21 éves fiát azzal gyanúsítják, hogy június óta drogot árultak Gyöngyösön, és a bevételből tartották fenn magukat.
    Jelezte: a nyomozók a kutatáskor két nagy értékű személyautót, pénzt, luxuskarórákat, ékszereket, továbbá egy 100 millió forint értékű gyöngyösi családi házat is lefoglaltak, amelyek a bűnös tevékenységből szerzett bevételből származnak. A fiatalabb gyanúsítottnál egy gáz-riasztó pisztolyt is találtak - tette hozzá.     A két férfit jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett gyanújával hallgatták ki és őrizetbe vételüket követően kezdeményezték letartóztatásukat - közölte a szóvivő.

 

LMP: közösen kell eltörölnünk a törvénytelenség törvényét
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Közösen kell eltörölnünk a törvénytelenség törvényét - kommentálta az LMP azt, hogy a Kúria kedden átengedte a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését.

    Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja szerdai, online is követhető sajtótájékoztatóján arról beszélt: a kiemelt beruházási törvény arról szól, hogy vannak, akiknek nem kell betartani Magyarország törvényeit.
    Bármilyen 90 millió forintot elérő beruházás, amely akár csak papíron 15 munkahelyet teremt, kiemelt beruházásnak minősülhet. Ezekre nem vonatkoznak a helyi előírások, a beruházás helyén képződő adót elvonhatja az önkormányzatoktól a kormány, amely "kvázi kisajátítja" ezeket a területeket, és olyan pusztítást végez, amilyet akar - mondta.
    Tetlák Örs értékelése szerint a törvény már akkor is problémás volt, amikor 2006-ban elfogadta az akkori MSZP-SZDSZ-kormány, de a Fidesz a "végtelenségig feszítette, tolta a határait".
    Úgy értékelt: a törvény az akkumulátorgyarmattá válás eszköze, célja, hogy megvédje az ország és a helyben élő emberek érdekeivel ellentétes beruházásokat. "Így jönnek létre olyan üzemek, amelyek elmérgezik a talajt, tönkreteszik a vízkincsünket, ahol munkások vagy adott esetben ellenőrök kapnak mérgezést vagy munkások égnek meg" - fogalmazott.
    Hozzátette: a törvény nemcsak az akkumulátorgyárakat védi, kiemelt beruházás státuszt kapott a Fertő tavi beruházás, számos Balaton-parti beavatkozás, a budai Vár területének feltúrása, a Városliget beépítése is - sorolta az ellenzéki politikus.
    Egy kiemelt beruházásnál garantált a környezeti pusztítás, amely a törvény értelmében kontroll nélkül történhet meg, ennek kíván az LMP véget vetni az országos népszavazással - mondta Tetlák Örs.

 

Ukrajnában csaknem négyszáz településen nincs áram a zord időjárás miatt
 

    Kijev/Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Ukrajna kilenc régiójában 368 településen megszakadt az áramellátás a napok óta tartó zord időjárás miatt - közölte az állami katasztrófavédelmi szolgálat szerdán a Facebookon.

    Az Ukravtodor ukrán állami közútkezelő hatóság ugyanakkor arról tájékoztatott, hogy valamennyi közutat járhatóvá tettek. "A dél-ukrajnai Mikolajiv megyében viszont két autópályán továbbra is forgalmi tilalom van érvényben. Éjjel-nappal tisztítják az M-16-os autópálya szakaszait a szomszédos odesszai és az ország középső részében lévő kirovohradi régióban" - tette hozzá a hatóság.
    Szerdán a katasztrófavédelem 13 alkalommal vontatott járműveket Odessza, Mikolajiv, Kirovohrad, a nyugat-ukrajnai Zsitomir és az észak-ukrajnai Csernyihiv megyékben. "A rossz időjárás múlt vasárnapi kezdete óta 1867 járművet vontattak el, 178 fát távolítottak el az utakról, és több mint négyezer embernek, köztük 226 gyermeknek nyújtottak segítséget" - emelte ki közleményében a katasztrófavédelmi szolgálat.
    Az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat a Telegramon nyilvánosságra hozott közleményében arról tájékoztatott, hogy az áramhiány jelenleg leginkább a déli Odessza, Mikolajiv és Herszon megyéket, valamint a keleti országrészben a Dnyipropetrovszki régiót érinti. Felhívta a figyelmet arra, hogy országszerte gyorsan növekszik a villamosenergia-fogyasztás.
    "Az Ukrenerho szakemberei a regionális energiacégekkel közösen folytatják a déli régiókban az áramellátásának helyreállítását. A munkálatok előrehaladását nehezítik a szélsőséges időjárási viszonyok, a hószállingózás, a jegesedés és a megélénkült a szél, helyenként pedig a heves eső. Az állami cég hozzátette, hogy a rossz időjárás miatt áramkimaradások voltak a délelőtti órákban Kárpátalja, Poltava, Cserkaszi és Csernyihiv megyékben is. Az orosz ágyúzások emellett károkat okoztak Kelet-Ukrajnában, a Donyecki és a Harkovi régióban található hálózatokban is.
    A vállalat a növekvő áramfogyasztás miatt takarékosságra, az elektronikus berendezések racionális használatára szólította fel az embereket. "Az ukrán erőművek által termelt villamos energia továbbra is elegendő a lakossági fogyasztók igényeinek kielégítésére. Fogyasztási korlátozásokat ezért nem vezettünk be, és egyelőre nem is tervezünk ilyen lépést megtenni" - írta az Ukrenerho.

 

Késes támadást követtek el egy lengyel iskolában, többen megsebesültek
 

    Varsó, 2023. november 29., szerda (MTI) - Késes támadásban hárman megsebesültek szerdán a közép-lengyelországi Kadzidlóban működő középiskolában, a 18 éves támadó öngyilkosságot kísérelt meg - közölte Robert Chodkowski dandártábornok, a községhez közeli Ostroleka tűzoltó-parancsnokságának szóvivője a PAP hírügynökséggel.

    Az elkövető - az iskola egyik diákja - behatolt egy tanterembe, ahol egy lányt hason, egy 18 éves fiút pedig nyakon szúrt. Az iskolából menekülve egy harmadik személyre is rátámadt, kórházi kezelést nem igénylő sebesülést okozva neki.
    A két sebesült diáknak a kiérkező tűzoltók elsősegélyt nyújtottak, majd légimentők kórházba szállították őket.
    A szóvivő elmondta, hogy az elkövetőt rendőrkutya segítségével keresték, és a helyi stadion közelében találták rá, amikor öngyilkosságot próbált elkövetni. A fiatalembert mentők ápolják.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    Kontinensünkön szinte csak ciklonok alakítják az időjárást. A Skandináv-félszigeten, a Német-alföldön és a Kelet-európai-síkságon havazás, Nyugat-Európában eső a jellemző. A kontinens döntő részén maszerda hajnalban is fagypont alatti minimumokat regisztráltak. A Skandináv-félszigeten -10, -20, néhol -30 fok alatt alakul a hőmérséklet. Napközben nagyrészt kevéssel 0 fok fölötti csúcsértékek jellemzőek. A Mediterráneum területén enyhe az idő, arrafelé 15-20 fok közötti maximumot mérnek.
    A Kárpát-medence időjárását a következő 36 órában a nyugat felől érkező melegfront határozza meg, amelyből többfelé várható csütörtökön csapadék jórészt eső formájában, de sok helyen vegyes halmazállapotú csapadék; ónos eső, havas eső is lehet, míg az Északi-középhegységben estig havazás várható.

    Várható időjárás az ország területén csütörtök éjfélig:
    -------------------------------------------------------
    Szerda estig az ország nagy részén gyengén felhős időre számíthatunk, már keleten is egyre jobban szakadozik, vékonyodik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Éjjel dél, délnyugat felől megnövekszik a felhőzet, csütörtökön már jórészt mindenütt erősen felhős, vagy borult lesz az ég. Hajnaltól délnyugat felől csapadékzóna érkezik, ott már gyenge eső, ónos eső is lehet. A csapadékzóna északkelet felé halad tovább. Az Északi-középhegységben estig, a főváros térségében pedig kezdetben havazás valószínű. Napközben az utóbbi területeken a halmazállapot átvált ónos esőre, havas esőre, majd esőre. Az Északi-középhegységben csak estétől valószínű ónos eső, amely a halmazállapot-váltás során átmenetileg másutt is lehetséges. A délies szél mérséklődik, csütörtökön csak estétől erősödik meg délkeleten.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -2 fok között várható. A kezdetben kevésbé felhős, hófödte tájakon ennél jóval hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön északkeleten -2, +5, másutt 6, 11 fok közé emelkedik.

 

Kibervédelmi intézet: idén csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Az utóbbi időben elszaporodtak azok az adathalász támadások, amik az online piactereken hirdetőket veszik célba, idén már csaknem 400 online piacteres csalásról érkezett bejelentés a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetéhez.

    Az intézet szerdán a honlapján azt írta, 2020 és 2022 között elsősorban a Jófogáson voltak jellemzők az ilyen típusú a csalások, azonban manapság az összes népszerű piactéren - mint a Vatera, a Facebook Marketplace, a Vinted, illetve a Foxpost csomagküldő szolgáltatás - előfordulnak.
    Hozzátették: az átverés első lépéseként a csalótól egy vásárlási szándékot jelző üzenet érkezik, amiben valamilyen kifogással - legtöbbször azzal, hogy a kézbesítéshez vagy a vásárlás lebonyolításához szeretne kontaktot egyeztetni - a csaló elkéri az eladó e-mail címét vagy egyből egy webes hivatkozást küldenek neki.
    Az is gyakran előfordul, hogy a csaló azt állítja, már előre kifizette a terméket, de a vételár mellett a szállítási díjat is átutalta, amit most szeretné visszakérni. Ilyenkor a csaló sokszor egy hamis képet is mellékel, amin úgy tűnik, mintha elutalta volna az összeget - írták.
    Szintén gyakori, hogy a csaló a szállítás miatt egy állítólagos "plusz biztosítási díjra" hivatkozik, ami miatt "zárolva lett" az átutalása. Ilyenkor azt kéri, hogy az eladó ezt fizesse ki számára, és majd ő azt utóbb hozzácsapja vételárhoz. Ez általában nem kiugróan nagy, jellemzően 30-60 ezer forint közötti összeg - ismertették.
    Hozzátették: amennyiben az eladótól elkérik az e-mail címét, a levelezőfiókba egy káros tartalmú webes hivatkozást tartalmazó e-mail érkezik. A csaló által küldött hivatkozás az eredeti online piacteres vagy banki oldalhoz hasonlító weboldalra irányítja az eladót, ahol a bankkártyája legfontosabb adatainak a megadására kérik. Ilyen adat például a kártyabirtokos neve, a bankkártyaszám, a lejárati dátum, a kibocsátó bank neve, a bankkártya típusa, illetve az internetes vásárláshoz szükséges CVC2/CVV2 kód.
    Felhívták a figyelmet arra: az üzenetek nyelvezete gyakran nehezen értelmezhető és rossz magyarsággal íródik, de erre a fordítóprogramok és a mesterséges intelligencia-alapú technológiákat alkalmazó szövegalkotó szoftverek előretörésével egyre kevésbé lehet támaszkodni. Ugyanakkor minden esetben jellemző, hogy a csalók gyors cselekvésre szeretnék rávenni az áldozatukat, a személyes átvételtől pedig elzárkóznak. Az üzenetek emellett mindig tartalmaznak valamilyen gyanús hivatkozást, amely az eredeti oldalhoz hasonló felületre irányítja át az eladót.
    A kibervédelmi intézet felhívta a figyelmet arra, már a hirdetés feladása előtt fontos, hogy az eladó tájékozódjon a felhasználási feltételekről, az adott piactér weboldalán az impresszum adatokhoz legörgetve lehet elolvasni az Általános Szerződési Feltételeket.
    Azt javasolják, az eladók soha ne válaszoljanak azonnal, hagyjanak időt az üzenet értelmezésére és soha ne adják meg bankkártyájuk adatait. Azt tanácsolják, az eladók ne kommunikáljanak a vevővel a platformon kívül, ha mégis egyeztetni kell, azt telefonon intézzék. Javasolják a személyes átvétel előnyben részesítését és azt tanácsolják, aki csalást észlelt, szakítsa meg a hamis vásárlóval a kapcsolatot és jelezze az esetet a platform kapcsolati oldalán.

 

Elítélték a tanárt, aki kiskorúval folytatott szerelmi viszonyt
 

    Debrecen, 2023. november 29., szerda (MTI) - Nem jogerősen tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Püspökladányi Járásbíróság azt a tanárt, aki iskolája kiskorú diákjával folytatott szerelmi viszonyt - tájékoztatta a Debreceni Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

    Dobó Dénes közlése szerint a bíróság a férfit 18. életévét be nem töltött személlyel hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális visszaélésben mondta ki bűnösnek. A férfit véglegesen eltiltotta a bíróság minden olyan foglalkozás gyakorlásától vagy egyéb tevékenységtől, amelyben 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzik.
    A vádlott egy Hajdú-Bihar vármegyei általános iskolában tanított, ahol 2022. január elején egy internetes üzenetküldő szolgáltatáson keresztül  vette fel a kapcsolatot a sértettel. A köztük váltott üzenetek eredményeként viszonyuk bizalmas lett, és egyre bensőségesebbé vált.
    A vádlott és a sértett 2022 februárjától 2022. március végéig többször találkozott, köztük testi kapcsolat is kialakult. "A vádlott mint a sértett iskolájában tanító tanár, fennálló hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett a kiskorú sértettel" - állapította meg a bíróság.
    Az ügyben a bíróság tanúkat, köztük zárt tárgyaláson a sértettet is kihallgatta, valamint meghallgatta az eljárásban kirendelt szakértőt. A bizonyítási eljárás eredményeképpen a bíróság megállapította a vádlott bűnösségét, aki azonban tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
    Súlyosító körülményt a bíróság a büntetőeljárás során nem tárt fel, ugyanakkor enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetlen előéletű és két kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.
    A döntést az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be.
    Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

 

Ritka bolygórendszert térképeztek fel a csillagászok a Cheops-űrtávcső segítségével
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - Hat planétából álló ritka bolygórendszert térképeztek fel a csillagászok az Európai Űrügynökség (ESA) exobolygókutató Cheops-űrtávcsövének adatait is felhasználva.

    A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) közleménye szerint a felfedezés, amelyhez magyar kutatók munkája is hozzájárult, azért különösen érdekes, mert a bolygók pályái azt jelzik, hogy a kialakulása óta eltelt több mint egymilliárd évet a rendszer alapvetően változatlan állapotban töltötte.
    A kutatók eredményeit bemutató cikk szerdán jelent meg a Nature című tudományos folyóiratban.
    A HD110067 katalógusjelű csillag csaknem 100 fényévre van a Földtől, az északi éggömbön, a Bereniké Haja (Coma Berenices) csillagképben figyelhető meg. Tömege és sugara is a Napénak körülbelül 80 százaléka.
    A NASA TESS űrtávcsöve (Transiting Exoplanet Survey Satellite) 2020-ban olyan csökkenéseket észlelt a csillag fényességében, amelyek arra utaltak, hogy bolygók haladtak át a csillag korongja előtt. Az előzetes elemzés két lehetséges bolygót mutatott ki - írták.
    Két évvel később a TESS újra észlelte a csillagot. A korábbi és az új adatok együttes elemzése kizárta az eredeti értelmezést, helyette két másik, az első magyarázatban szereplőktől különböző bolygó létezését valószínűsítette. Bár ezek a detektálások az elsőknél sokkal kevésbé voltak bizonytalanok, a TESS adataiból sok minden még mindig nem volt érthető. Ekkor kezdtek el érdeklődni a jelenség iránt Rafael Luque (University of Chicago) és kollégái.
    Az erőfeszítéseik eredményeként sikerült a rendszerben egy harmadik bolygó jelenlétét is megerősíteniük, miközben megtalálták a kulcsot is a rendszer értelmezéséhez, mivel egyértelmű volt, hogy a három bolygó úgynevezett rezonáns pályákon kering a rendszerben.
    A további pályarezonanciák előrejelzése és a fennmaradó megmagyarázatlan adatokkal történő összevetése lehetővé tette a csapat számára, hogy felfedezze a rendszer másik három bolygóját is.
    A rezonáns bolygórendszerek azonosítása azért rendkívüli jelentőségű, mivel a rendszerek kialakulásáról és a közvetlenül azt követő időszak fejlődéséről árulnak el fontos információkat a kutatóknak. "Úgy tűnik, a bolygók leginkább rezonáns pályákon keletkeznek a csillagok körül, ám nagyon könnyen elhagyhatják azokat a legkisebb zavarok (perturbációk) hatására is. Például egy nagyon nagy tömegű bolygó, a közelben elhaladó másik csillag, vagy akár egy hatalmas becsapódási esemény is könnyen véget vethet a kényes egyensúlynak" - magyarázták a kutatók.
    A beszámoló szerint a csillagászok sok több bolygóból álló rendszert ismernek, amelyekben ma már nem áll fenn a rezonancia, de a keringési periódusok olyanok, hogy a múltban valamikor ez lehetett a helyzet. A rezonancia-állapotot sokáig megőrző bolygórendszerek azonban ritkák.
    "Úgy véljük, hogy az összes rendszer csak körülbelül egy százaléka marad rezonancia-állapotban" - magyarázza Rafael Luque. Ezért is különleges és további vizsgálatokra érdemes rendszer a HD110067, amely máig változatlan, ősi állapotát mutatja.
    A beszámoló szerint eddig mindössze három olyan rezonáns bolygórendszer ismernek, amelyben hat planéta van, és ebből kettőt a Cheops-nak köszönhetnek a csillagászok.
    "A Cheops új felfedezése fényesen igazolja, hogy a jó 10 évvel ezelőtt megfogalmazott működési elv, az égen szinte bármikor, bárhova irányítható ultrapontos űrfotométer koncepciója kiválóan működik. Az amerikai TESS-űrtávcső által talált egzotikus rendszer valódi természetét soha nem ismerhettük volna meg a Cheops rugalmas és célpontokhoz alkalmazkodó adatgyűjtése nélkül" - hangsúlyozta Kiss László, a Cheops-konzorcium tudományos irányító testületének magyar tagja a közleményben.
    A HD110067 a legfényesebb csillag, amely körül legalább négy bolygó kering. Mivel ezek mindegyike a Neptunusznál kisebb méretű, és valószínűleg kiterjedt légkörük van, ezért ideális célpontok a NASA/ESA/CSA James Webb-űrtávcső és az ESA jövőbeli Ariel- és Plato-űrteleszkópjai számára, amelyekkel a bolygók légkörének összetétele is tanulmányozható lesz majd.
    A közlemény szerint a felfedezéshez Bárczy Tamás (ADMATIS Kft., Miskolc), Csizmadia Szilárd (Institut für Planetenforschung, Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt, Berlin), Kiss László (HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Budapest), Simon Attila (Abteilung für Weltraumforschung und Planetologie, Physikalisches Institut, Universität Bern, Bern) és Szabó M. Gyula (ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium, Szombathely) munkája is hozzájárult.

 

Advent - Sokszínű programkínálattal várják az érdeklődőket a budai Várban szervezett karácsonyi vásáron
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - December 1. és 24. között szervezi meg adventi vásárát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Márai Sándor Kulturális Közalapítvány a budai Várban, a Szentháromság téren, ahol sokszínű programkínálattal várják az érdeklődőket.

    Az Advent Budán című programsorozat részeként a neves mesterek zsűrizett portékái mellett színpadi programokkal, kézműves foglalkozásokkal, népművészeti betlehemmel, a magyar népi gasztronómia remekeivel, gyertyagyújtással és ünnepi hangulattal várják a látogatókat - tájékoztatták a szervezők szerdán az MTI-t.
    A közlemény szerint a három hetes ünnepi rendezvényen a Népművészeti Egyesületek Szövetsége legkiválóbb mesterei vesznek részt, a több évtizedes kékfestő dinasztia kézművesei mellett keramikusok, tűzzománc és mézeskalács készítők zsűrizett, míves termékei csodálhatók és vásárolhatók meg, de Üzbegisztánból és Kazahsztánból is érkeznek ékszerészek és textilkészítők.
    A tájékoztatás szerint az M-ART (Magyarországi Alkotóművészek Közép- és Nyugat-dunántúli Regionális Társasága) közreműködésével ingyenes ajándékkészítő műhely várja a gyerekeket délutánonként, ahol a különböző foglalkozások keretében elkészíthetik szeretteiknek szánt karácsonyi ajándékaikat.
    Naponta más-más foglalkozással örvendeztetik meg a családokat, lesz egyebek mellett adventi naptár, méhviasz gyertya, gyékény ajtó- és ablakdísz, üdvözlőlap és karácsonyfadísz készítés gyöngyből, mézeskalács sütés és díszítés is.
    A Szentháromság téri esemény különlegessége, hogy kedvezményesen kapnak bemutatkozási lehetőséget az első kerületi művészek és vállalkozások, a látogatók megismerkedhetnek a kerület testvérvárosainak - Lendva, Révkomárom, Székelyudvarhely és Zenta - kézműveshagyományaival.
    Hétvégénként színpadi programokkal várják az ünnepre hangolódni vágyó közönséget, fellép többek között a Hot Jazz Band, Szalóki Ági és zenekara, a Kaláka, a Misztrál és a Kolompos Együttes, valamint Bognár Szilvia és zenekara - olvasható az összegzésben.
    Mint írják, a rendezvényre a népi gasztronómia miatt is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a forraltbor és a meleg tea mellett több hungaricum étel is megjelenik az Advent Budán programsorozaton, ahol többek között kürtőskaláccsal, pozsonyi kiflivel és tokaji borokkal várják a gasztronómia iránt érdeklődőket. A Szentháromság téren december 2-től szombatonként adventi gyertyagyújtás lesz, amelyen minden héten részt vesz az I. kerület egy-egy felekezete.
    Igazi látványosság lesz Erdélyi Tibor, Népművészet Mestere, Kossuth-díjas fafaragó Betleheme és a vásár különlegessége, hogy lehetőség lesz Böjte Csaba adománygyűjtéséhez csatlakozni a nevelőszülők részére. Az esemény fővédnöke Böröcz László, a Miniszterelnökség Budapest világörökségi területfejlesztésének kommunikációjáért felelős miniszteri biztosa - áll az összegzésben.

 

NAV: számlagyárat lepleztek le a pénzügyőr nyomozók
 

    Budapest, 2023. november 29., szerda (MTI) - A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

    A közleményben ismertetik, hogy a pénzügyőr nyomozók két kábítószer- és pénzkereső szolgálati kutya segítségével 33 fővárosi helyszínen kutattak és foglaltak le bizonyítékként dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint készpénzt.
    A számlák mögött tényleges gazdasági tevékenység nem volt, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt. A férfi irányítása alatt álló gazdasági társaság teljesítés nélküli számlákat fogadott be, számlákat állított ki, banki tranzakciókkal, valótlan nyilatkozatok benyújtásával manipulálta a pénzügyi ügyleteket.  
    A nyomozóhatóság üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett elkövetése és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a 37 éves férfi ellen, a bíróság a feltárt körülményeket megvizsgálva a letartóztatása mellett döntött - tájékoztatott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

 

Felmérés: az ukránok csaknem nyolcvan százaléka támogatja az EU- és a NATO-csatlakozást
 

    Budapest/Kijev, 2023. november 29., szerda (MTI) - A megkérdezett ukrán állampolgárok 78 százaléka kész az Európai Unióhoz való csatlakozásra, 77 százalékuk pedig a NATO-ba történő belépésre szavazna egy népszavazáson - derült ki a neves Rejting ukrán közvélemény-kutató központ felméréséből, amelynek eredményét szerdán hozták nyilvánosságra.

    A november 22-23-án végzett országos felmérés eredménye szerint a válaszadók mindössze 5 százaléka ellenzi az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozást. A Rejting elemzői megjegyezték, hogy egy júliusi közvélemény-kutatás a mostanihoz képest is jobb eredményt hozott: az akkor megkérdezettek 85 százaléka támogatta az uniós és 83 százaléka a NATO-csatlakozást.
    A mostani felmérésben részt vevők több mint fele - 53 százaléka - elfogadhatatlannak nevezte azt az elképzelést, hogy Ukrajna csupán az általa ellenőrzött területeivel csatlakozzon a NATO-hoz. A válaszadók 40 százaléka "teljesen" vagy "inkább" támogatja ezt az elképzelést.
    Az Európai Bizottság november 8-án közzétett jelentésében a csatlakozási tárgyalások megkezdését javasolta Kijevvel, de rámutatott, hogy ezt megelőzően Ukrajnának még néhány reformot végre kell hajtania - emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az ukrán kormány szerint Ukrajna csaknem teljesen készen áll az uniós tagságra, és Kijev várakozásai szerint két év alatt lezárulhatnak a csatlakozási tárgyalások. A tervek szerint az EU-tagországok decemberi csúcstalálkozóján is téma lesz Ukrajna majdani csatlakozása.
    Kijev szerdán bemutatta szövetségeseinek és egyeztette velük Ukrajnának a NATO-csatlakozáshoz szükséges követelmények teljesítéséről szóló programját is. A NATO-tagállamok külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán jelen volt Dmitro Kuleba, a kijevi diplomácia vezetője is, aki az ukrán sajtó jelentése szerint a találkozón elutasította azokat az elképzeléseket és javaslatokat, amelyek szerint Ukrajnának területi kompromisszumot kellene kötnie Oroszországgal.

 

Izraeli-palesztin - Életbe lépett a tűzszünet
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
     Jeruzsálem, 2023. november 24., péntek (MTI) - Életbe lépett péntek reggel a négynapos tűzszüneti megállapodás Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet között.

    A katari és az egyiptomi kormány, valamint az Egyesült Államok közvetítésével tető alá hozott egyezmény keretében a Hamász összesen 50, Gázában fogva tartott túszt enged el cserébe 150, izraeli börtönökben raboskodó palesztinért. Az első túszok várhatóan délután szabadulhatnak.     A szerdán megkötött egyezmény lehetővé teszi továbbá a humanitárius segély bejuttatását az ostrom alatt lévő övezetbe. A tűzszünet életbe lépése után negyed órával légiriadó volt több, a Gázai övezet melletti izraeli faluban.
    Helyi idő szerint reggel 7-kor elhallgattak a fegyverek, s a tűzszüneti megállapodás szerint helyi idő szerint délután 4-kor a Hamász átadja Izraelnek az október 7-i terrortámadásban elrabolt túszok első csoportját, tizenhárom gyermeket és nőt, háromszor annyi, biztonsági okból őrizetbe vett palesztin női és 19 év alatti rabért cserébe.
    Palesztin beszámolók szerint kivontak minden katonai légi eszközt a Gázai övezet déli részéből. Az egyezmény szerint Izrael a Gázai övezet déli része felett egyáltalán nem, északi része felett pedig napi hat órán át nem repülhet.     "A háborúnak még nincs vége. Csak átmenetileg, humanitárius okból függesztették fel a támadásokat. A Gázai övezet északi része veszélyes háborús övezet, ahol tilos mozogni. Biztonságuk érdekében a Gázai övezet déli részén található humanitárius övezetben kell maradniuk" - közölte arab nyelvű videójában Aviháj Edri, az izraeli hadsereg arab nyelvű szóvivője.
    "Csak a sáv északi részéről lehet áthaladni dél felé a Szaladin úton. A Gázai övezet déli része lakóinak észak felé történő mozgását semmilyen okból sem engedélyezték" - tette hozzá.
    A tűzszünet életbe lépése előtt az övezet melletti Nir Óz kibucban, korábban, helyi idő szerint hajnali fél ötkor pedig Nir Am kibucban volt légiriadó ellenséges rakéták miatt, miközben az izraeli hadsereg a tűzszünet életbe lépése előtt a Gázai övezet egész területén támadott, s a többi között felrobbantották az es-Sifá kórház alatti terror-alagutat.
    Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök külföldi médiával foglalkozó tanácsadója, Mark Regev a CNN amerikai hírcsatornának úgy nyilatkozott, hogy a tűzszünet "kiszámított kockázatot" jelent, s nem bizonyos a maradéktalan tiszteletben tartásában.
    "Katonai nyomást gyakoroltunk a Hamászra, károkat okoztunk működésében és parancsnokainak. Megsemmisítjük a katonai szárny magas rangú parancsnokait, és nyomás alatt állnak. Időt akarnak nyerni" - mondta a tűzszünetről.

 

Elfogták egy idős embereket kifosztó veszprémi család tagjait
 

    Veszprém, 2023. november 24., péntek (MTI) - Hátrányos helyzetű idős embereket fosztottak ki egy veszprémi család tagjai, a három férfit és a három nőt elfogták - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.

    Suszter Tamás rendőr ezredes tájékoztatása szerint idén nyáron egy nő azzal jelentkezett a főkapitányságon, hogy az édesapját fogva tartják, tudatmódosító szerrel kábítják, értékesített ingatlanvagyonának tízmillió forintos ellenértékét pedig kicsalták tőle.
    A hat gyanúsítottat a készenléti rendőrséggel és a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve kedden fogták el. Közülük öt embert letartóztatott a bíróság, egy férfi esetében fiatal korára tekintettel bűnügyi felügyeletet rendeltek el.
    A nyomozás során kiderült, hogy a három férfi és a három nő az elmúlt időszakban hét időskorú, hátrányos helyzetű ember sérelmére követett el bűncselekményt. Barátságot, szerelmet színlelve pénzt csaltak ki az áldozatoktól, a jelenlegi állás szerint összesen mintegy 33 millió 800 ezer forint kárt okoztak a sértetteknek.
    Ez az összeg a nyomozás további szakaszában jelentősen emelkedhet - jelezte Suszter Tamás.
    A nyomozás várhatóan legkésőbb egy éven belül lezárul - tette hozzá.

 

LMP: országos zöldfelületi moratóriumra van szükség
 

    Budapest, 2023. november 24., péntek (MTI) - Országos zöldfelületi moratórium elrendelését sürgeti az LMP.

    Tetlák Örs, az ellenzéki párt országos elnökségének tagja pénteki, online is követhető sajtótájékoztatóján kiállt amellett, hogy a zöldfelületek aránya és nagysága ne csökkenjen tovább Magyarországon. Ne lehessen gazdasági indokkal, ingatlanfejlesztéssel, gyárépítéssel aktív zöld felületet megszüntetni és ne lehessen kivételt sem tenni! - szorgalmazta. Jelezte: az ezt célzó - korábban "lesöpört" - országgyűlési javaslataikat ismét beadják a következő napokban.
    Érd alpolgármestere kiemelte: az önkormányzatok a jelenlegi finanszírozási modell miatt sokszor arra kényszerülnek, hogy zöldfelületeket adjanak fel. Az LMP a zöldmezős beruházásokat egyáltalán nem engedélyezné, az ipari telepítéseket kizárólag barnamezős beruházásként tenné lehetővé.
    Tetlák Örs az LMP tízpontos klímavédelmi programjának ötödik elemét ismertetve arra is kitért, hogy ne lehessen kiszolgáltatni a zöldterületeket az akkumulátorgyártóknak, az ingatlanosoknak, illetve tűzifatermelés céljából sem.
    Az LMP az erdőművelés radikális megváltoztatását is szeretné elérni. Megszüntetnék a tarvágást a természetközeli területeken. Ne lehessen nagy területen erdőt kivágni akkor sem, ha azt felújításnak vagy véghasználatnak nevezik! - hangsúlyozta.
    Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy a kormány erdőtelepítési programja - amelynek keretében 2030-ra 27 százalékra növelnék az erdők arányát - lassan halad. Megjegyezte: a plusz hat százalék erdőtelepítésről lehet ugyan hallani, de arról már nem nagyon, hogy a meglévő 21 százalékkal mi történik.
    A politikus az állami erdészetek feladatává tenné az erdőkincs megőrzését, megóvását, a nemzeti parkokhoz tartozó erdőket pedig kivonná a gazdálkodás alól. Ezeket erdőrezervátummá kell tenni - hangsúlyozta Tetlák Örs.

 

Lengyel kormányalakítás - Mateusz Morawiecki több ellenzéki párt képviselőivel tárgyal a kormányalakításról
 

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
    Varsó, 2023. november 24., péntek (MTI) - Mateusz Morawiecki több, eddig ellenzéki párt képviselőivel tárgyal kormányalakításról, új kabinetjének összetételét a jövő hét elején mutatja be - ezt maga a kijelölt miniszterelnök jelentette be pénteki sajtóértekezletén.

    Az októberi lengyelországi választásokon legtöbb parlamenti mandátumot nyert, de önálló többséggel nem rendelkező Jog és Igazságosság (PiS) párt kormányfőjelöltje, Mateusz Morawiecki a Lengyel Ügyek Koalíciójának nevezett, általa épített politikai szövetségről beszélt a varsói Nemzeti Stadionban megrendezett sajtókonferencián. Azokat a programpontokat - köztük a biztonság- és agrárpolitikára vonatkozókat - mutatta be, amelyeket a koalíciójával megvalósítana.
    Bejelentette: kabinetjének összetételét hétfőn mutatja be, aznap Andrzej Duda elnök várhatóan be is iktatja a kormányát. Közölte: ő maga és munkatársai több pártból származó, több tucat képviselővel egyeztettek a leendő kormány támogatásáról.
    Morawiecki megerősítette: az ellenzéki tömörülések közül pénteken a nemzeti radikális és újliberális pártok szövetsége, a Konföderáció vezetőivel találkozik. Úgy ítélte meg: a Konföderációnak több közös témája van a PiS-szel, ilyen például a nemzeti szuverenitás kérdésköre.
    A Konföderáció a két fő parlamenti tömbön - a PiS-frakción, valamint a választásokon a második helyen végzett Polgári Koalíció által vezetett, összesen tizenegy pártból álló szövetségen - kívül áll. A Konföderáció egyik vezetője, Slawomir Mentzen eredetileg elutasította Morawiecki meghívását az együttműködési tárgyalásokra.
    Marek Sawicki, a széles ellenzéki tömbhöz tartozó Lengyel Parasztpárt (PSL) képviselője szerdán közölte: az ő pártja, valamint a Szymon Holownia vezette Lengyelország 2050 tömörülés nem hajlandó egyeztetni Morawieckivel az esetleges kormánykoalícióról. A szintén ellenzéki Új Baloldal vezetése is hasonlóan nyilatkozott.
    Morawiecki a PSL-ről a pénteki sajtóértekezletén elmondta: az ő programjuk több pontban hozható közös nevezőre a PiS-ével, ezért "a PSL-nek érdemes elgondolkodnia azon, milyen szövetség teszi számára lehetővé programjának megvalósítását".
    Rafal Bochenek, a PiS szóvivője pénteken elmondta, hogy a háttérben folytatott tárgyalások során a PSL egyes képviselői érdeklődnek a pártjával folytatandó együttműködés iránt.
    Andrzej Duda elnök október 13-án bízta meg Morawieckit kormányalakítással, az új kormánynak a beiktatást követő két héten belül bizalmat kell kérnie a szejmtől.
    A PiS-nek 194 mandátuma, az ellenzéki koalíciónak együttesen 248 mandátuma van a 460 fős szejmben.

 

A világ legnagyobb jéghegye harminc év után mozgásba lendült
 

    London, 2023. november 24., péntek (MTI) - Mozgásba lendült a világ legnagyobb jéghegye, amely az Antarktiszról való leszakadását követően több mint három évtizedre megfeneklett - számolt be róla a BBC News pénteken.

    A mintegy 4000 négyzetkilométer területű A23a elnevezésű jéghegy 1986-ban vált le az Antarktisz partjairól. Hamarosan megfeneklett a Weddell-tengeren, és "jégsziget" lett belőle.
    A 400 méter vastag jégtábla az elmúlt évben kezdett egyre gyorsabban sodródni, és hamarosan az antarktiszi vizeken kívülre kerülhet.
    Az A23a az Antarktisz Filchner-selfjég táblájáról szakadt le más jégyhegyekkel együtt. A nyolcvanas években az A23a területén még egy szovjet kutatóállomás működött. Miután a jéghegy leszakadt, expedíciót küldtek az állomásra a felszerelések elszállítására, hogy ne vesszenek oda.
    A jéghegy azonban nem jutott messzire, mert mélyre merülő alja beleütközött és fennakadt a Weddell-tenger medrében.
    Andrew Fleming, a Brit Antarktiszkutató Intézet szakértője elmondta, hogy először 2020-ban érzékelték a jéghegy elmozdulását. Mint hozzátette: a kutatók úgy vélik, azért indulhatott útnak, mert mostanára csökkent le a mérete annyira, hogy ez megtörténhetett.
    Az A23a haladása az utóbbi hónapokban a szél és az áramlatok hatására gyorsult fel, és jelenleg az Antarktiszi-félsziget északi csúcsa fölött jár.
    A tudósok szerint a Weddell-tengerről érkező jéghegyekhez hasonlóan feltehetően az A23a is bekerül az antarktiszi sarkvidéki áramlatba, és az Atlanti-óceán déli része felé fog sodródni.
    A tudósok továbbra is figyelik az A23a sorsát.

 

Szicíliában figyelmeztetést adtak ki az Etna fokozott vulkáni tevékenysége miatt Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti:
 

    Róma/Catania, 2023. november 24., péntek (MTI) - Riasztás előtti fokozatra emelték az Etna vulkánkitörése miatti készültséget - jelentette be a szicíliai katasztrófavédelem pénteken.

    A több mint háromezer méter magas vulkán egyik délkeleti kráterből hajnali fél ötkor kezdett kilövellni az izzó láva.
    Az országos geofizikai és vulkanológiai intézet (INGV) mérései szerint a kitörés erőssége közepes és erős között mozog. A vulkáni aktivitást a helyiek is érzékelték, beszámolóik szerint az Etna "felmordult", és a sötétben Cataniából jól látszott az ég felé törő tűzpiros lávanyelv.
    Európa egyik aktív vulkánja november 12-én ébredt fel ismét, és azóta szünet nélkül köpködi ki magából a lávát, hamut és a füstöt. A hajnalban kezdődött vulkanikus tevékenység azonban az utóbbi tizenkét nap legerősebbje volt, így a helyi katasztrófavédelem riasztás előtti készültséget rendelt el. A vulkán csúcsának környékét lezárták a látogatók előtt, és egyeztetést tartottak a térség polgármestereivel.
    A következő órákban jelentős mennyiségű hamu fedheti be a környékbeli városokat és településeket, Catania repülőtere egyelőre akadálymentesen működik.
    Az izzó láva lenyűgöző látványát fokozza, hogy az Etnát napok óta fehér hótakaró fedi.

 

Emelkednek a Magyar Posta levélfeladásainak díjai januártól
 

    Budapest, 2023. november 24., péntek (MTI) - A Magyar Posta által alkalmazott levélfeladási díjak minimálisan, infláció alatti mértékben emelkednek 2024. január 1-jétől - közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.

    Tájékoztatásuk szerint a lakosság által leggyakrabban használt 50 gramm alatti tömegkategóriákban a belföldi elsőbbségi levél díja 300 forintról 330-ra, míg a belföldi nem elsőbbségi levél díja 210-ről 230 forintra nő.
    Ezzel a Magyar Posta levélfeladási díjai régiós viszonylatban továbbra is a legalacsonyabbak közé fognak tartozni - jelezték.
    A papíralapú feladásoknál az ajánlott levelekért 60 forinttal, a tértivevényes levelekért pedig 45 forinttal kell majd többet fizetni. Az elektronikus adattal feladott ajánlott és tértivevényes levélküldemények tarifája 55, illetve 40 forinttal emelkedik.
    A Magyar Posta évente közel 450 millió levelet kezel, amelynek nagy részét, mintegy 90 százalékát továbbra is az üzleti partnerek adják fel. A lakosság által feladott levelek mennyisége alacsony, átlagosan évente csak 1-2 levelet ad fel egy magánszemély - ismertette a vállalat.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 24., péntek (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    A kontinens nyugati, délnyugati területein eseménytelen, olykor párás az idő. E területeken még mindig 10-15, a partvidékeken 20 fok köré melegszik fel a levegő.
    Ezzel szemben Közép-, és Kelet-Európában egy nagy kiterjedésű, többközéppontú ciklon okoz változékony, borongós, csapadékos időjárást.
    A Kelet-európai-síkságon és a Skandináv-félszigeten havazik, a kontinens belső területei felé haladva vegyes halmazállapotú csapadék fordul elő.
    Az említett ciklon pénteken halad át a Kárpát-medence felett, mögötte erős, helyenként viharos széllel hideg, sarkvidéki légtömeg érkezik hazánkba, így a következő napokban jelentős hőmérséklet-csökkenésre és egyre inkább hózáporokra van kilátás.

    Várható időjárás az ország területén szombat éjfélig:
    -----------------------------------------------------
    Általában felhős lesz az ég, és elszórtan számíthatunk esőre, záporra, amely az északkeleti tájakon néhol hózáporba vált. Éjszakára az ország északi felén csökken a felhőzet, északkeleten helyenként pára, köd képződhet, másutt felhősebb marad az idő. Helyenként vegyes halmazállapotú, záporos csapadék előfordulhat.     Szombaton változóan felhős időben és általában többórás napsütésben lehet részünk, emellett elszórtan alakulhat ki vegyes csapadék, délnyugaton zivatar sem kizárt. Késő délutántól a Miskolc-Szeged vonal széles sávjában havazás, hózápor várható.
    Szombaton az ország a nyugati felén erősödik meg, helyenként viharossá fokozódik a szél.

    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára -3 és +2 fok között alakul, a kevésbé felhős, szélvédettebb fagyzugokban azonban ennél hidegebb is lehet.
    A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 2 és 7 fok között alakul.

 

Három embert még keresnek az Alaszkában történt földcsuszamlás után
 

    Washington, 2023. november 24., péntek (MTI) - Alaszkában három embert még mindig keresnek, három nappal egy súlyos földcsuszamlás után, amely három ember halálát, többek sérülését okozta az állam délkeleti partvidékének egy halásztelepülésén.

    Az eltűnteket célzottan nem keresik tovább, hanem a mentőegységek a földcsuszamlás által elzárt autópálya megtisztítására fordítják erőiket, és a munka közben próbálnak az eltűntek nyomára lelni - közölte Alaszka közbiztonsági hivatalának szóvivője csütörtökön.
    Austin McDaniel elmondta, hogy az áldozatok és eltűntek után hétfő óta kutyákkal és nyomkeresővel kutattak szárazföldön és vízen egyaránt. Hétfőn egy gyermek holtestét találták meg, majd kedd este két felnőttét. Az eltűntek között két további gyerek van, valamint egy felnőtt.
    A szigeten fekvő Wrangell városának egy részét az erős széllel járó heves esőzés okozta földcsuszamlás elvágta a külvilágtól. Csak tengeri és légi úton közelíthető meg az ott élő több mint 50 család. A természeti katasztrófa során a fenyőerdő több mint 130 méter széles sávban gyakorlatilag teljes egészében eltűnt a körzet fontos autóútját is maga alá temetve egészen a tengeröbölig.
    Wrangell Alaszka legrégibb, nem őslakosok által alapított települései közé tartozik. 1811-ben hozták létre, amikor orosz kereskedők üzleti kapcsolatot létesítettek a helyi őslakos közösséggel. A ma valamivel több mint 2000 lakosú város fejlődését kialakulása óta a helyi népesség mellett az oroszok, az amerikaiak és britek határozták meg.

 

Ukrajnai háború - Orosz külügy: ellenséges lépés, hogy Moldova csatlakozott az uniós szankciókhoz
 

    Moszkva, 2023. november 24., péntek (MTI) - Oroszország nem hagyja válasz nélkül Moldova ellenséges lépését, azt a döntést, hogy csatlakozik az EU-nak az ukrajnai háború miatt Oroszország ellen bevezetett szankcióihoz - jelentette ki Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője pénteki kommentárjában.

    "A moldovai fél döntése nem marad válasz nélkül. A megtett intézkedésekről pótlólagosan be fogunk számolni" - írta a diplomata.
    Zaharova hangsúlyozta, hogy Moszkva a szankciókhoz való csatlakozást "a moldovai vezetés újabb ellenséges lépésének tekinti, amely teljességgel beépült a kollektív Nyugat oroszellenes kampányába".
    A szóvivő szerint a döntés célja az orosz-moldovai kapcsolatok teljes lerombolása, e kapcsolatok pedig "a hivatalos Chisinau hibájából már most is nagyon siralmas állapotban vannak". Állásfoglalásában kétségbe vonta, hogy a moldovai vezetés ilyen "destruktív" irányvonala megfelelne a lakosság érdekeinek, a moldovaiak ugyanis szerinte túlnyomó többségében barátságosan viszonyulnak Oroszországhoz, és érdekeltek a sokrétű kétoldalú együttműködés megőrzésében és fejlesztésében.

 

Megnyílt a Budapesti Karácsonyi Vásár és a Városháza parkban a karácsonyi élménypark
 

    Budapest, 2023. november 24., péntek (MTI) - Megnyílt pénteken a Deák Ferenc téren a Budapesti Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban pedig a jégpálya és a karácsonyi élménypark, ahová a Baptista Szeretetszolgálat jótékonysági cipősdoboz-akciója is kitelepült.

    A parkot Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere nyitotta meg. Mint mondta, a karácsonyi vásárral és az élményparkkal az ünnepi készülődés örömét szeretnék visszaadni a városnak. Hozzátette: idén újra lesz díszkivilágítás is.
    Szólt arról is, hogy a Baptista Szeretetszolgálatat idén is meghirdeti a cipősdoboz jótékonysági akcióját.
    Hári Tibor, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója arról beszélt, hogy december 18-ig várják a hátrányos helyzetű vagy nehéz körülmények között élő gyerekek részére cipősdobozba csomagolt ajándéktárgyakat, játékokat.
    Mint mondta, tavaly több mint hatvanezer cipősdoboz gyűlt össze, így a jótékonysági akció "az ország legnagyobb adománygyűjtési kampánya".
    Közölte: ebben az évben 400 gyűjtőponton várják az adományokat.
    A karácsonyi élményparkban a jégpálya január 7-ig tart nyitva - közölte a szervező Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba. Hozzátette: december 3-án adventi gyertyagyújtást szerveznek, december 6-án pedig a Mikulás is megérkezik, az első 300 gyermeket ajándékcsomaggal várják.

 

Izraeli-palesztin - Csütörtök reggel szabadulhatnak az első túszok
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 22., szerda (MTI) - Csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok a Hamász fogságából, miután az éjjel Izrael megállapodást kötött a terrorszervezettel ötven túsz szabadon engedéséről négy napos fegyverszünet, izraeli börtönökben fogva tartott palesztinok elengedése, és humanitárius segélyek fejében - jelentette szerda reggel az izraeli katonai rádió.

    Több mint nyolc órás éjszakai tanácskozás után fogadták el az megállapodást, melyet a miniszterek többsége megszavazott. Ellene voksoltak Itamár Bengvír vezetésével a jobboldali Zsidó Erő nevű párt miniszterei, de a kezdetben szintén szemben álló, szintén a politikai paletta jobb szélén álló Vallásos Cionisták párt tárcavezetői Becalel Szmotrics vezetésével végül mellette szavaztak.
    Az izraeli törvények szerint a következő huszonnégy órában lehetőséget kapnak az ország polgárai arra, hogy a bíróságnál fellebbezzenek a döntés ellen. Ezért csak az esetleges tiltakozások várható elutasítása után, a katonai rádió értesülése szerint leghamarabb csütörtök reggel érkezhetnek Izraelbe az első túszok, akiket az iszlamista Hamász terrorszervezet október 7-i támadásában a Gázai övezetbe hurcolt.
    Ekkor legalább négynapos tűzszünet következik, mely idő alatt Izraelbe szállítanak naponta mintegy tizenkét, összesen ötven gyermeket, édesanyát és idős nőt, akikért cserébe szabadon engednek izraeli börtönökből 150 olyan palesztin nőt és fiatalkorút, akiket nem gyilkossággal vádoltak meg. Izrael minden nap előző este kapja kézhez a másnap hazatérő túszok névsorát.
    Az első négynapos időszak után a Hamász újabb foglyokat - gyerekeket és nőket - enged szabadon. A fegyverszünet idején a Hamásznak meg kell próbálnia további anyákat és gyermekeket felkutatni, akikről eddig azt állította, hogy nem ismeri fogva tartásuk helyét. A negyedik napon jelenti be, hogy megtalálta-e őket.
    Cserébe minden újabb izraeliért három palesztint engednek el a börtönből, minden egyes újabb tűzszüneti napért naponta összesen tíz elrabolt izraeli juthat haza ily módon. A harcok szüneteltetése alatt az izraeli hadsereg napi hat órán át nem figyelheti meg légi eszközökkel a palesztinok mozgását a Gázai övezetben.  
    Izrael szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád 195 izraeli állampolgárt tart fogva, köztük 40 gyereket és 58 nőt, vagyis összesen 98 ember szabadulhat ki az egyezmény alapján. Izraeli becslések szerint közülük 75 tartózkodási helyét ismeri a Hamász, vagy meg tudja találni őket. Mintegy tíz gyermeket az Iszlám Dzsihád és más csoportok őriznek. Izrael átadta a Hamásznak a 98 névből álló névsort, és egyelőre nem tudják, hogy kik fognak kiszabadulni.  
    Az elengedett túszok először a Nemzetközi Vöröskereszthez, majd a hadsereghez kerülnek, ahol felkészülnek fogadásukra. Az éjszakai kormányülésen Netanjahu elmondta a minisztereknek, hogy a megállapodás részeként a Hamász engedélyezi a vöröskereszt látogatását az elraboltaknál, és gyógyszert vihet nekik.
    A Szmotrics vezette párt tagjai attól tartottak, hogy a tűzszünet után a hadsereg nem fogja a korábbi elszántsággal folytatni a háborút, de a hadvezetés közölte, hogy a hadsereg kész megfelelni a tűzszünet feltételeinek, és Joáv Galant védelmi miniszter és Beni Ganz miniszter is kijelentette, hogy nem esik majd csorba a hadsereg harci szellemén.
    Benjámin Netanjahu miniszterelnök bejelentette, hogy vezetése alatt nem fognak változni a korábban kitűzött katonai célok.

 

OGY - Új minisztérium létrehozásáról tárgyal a parlament
 

    Budapest, 2023. november 22., szerda (MTI) - Január 1-jétől létrejöhet a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium, az erről szóló törvényjavaslatot szerdán kezdi tárgyalni az Országgyűlés, amely foglalkozik a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásával is.

    A parlamenti honlapon olvasható napirend szerint az ülés 9-kor kezdődik.
    A képviselők megvitatják az egyes központi kormányzati igazgatási szerveket érintő törvénymódosításokat, amely alapján a Miniszterelnökség szervezetéből történő kiválással január 1-jétől létrejön Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium. Jelenleg tárca nélküli miniszterként Navracsics Tibor felügyeli a területfejlesztést.
    A javaslat az európai uniós fejlesztéspolitikai intézményrendszer részeként rendelkezik a Nemzeti Fejlesztési Központ felállításáról is, amely egyebek mellett az európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásával összefüggésben lát majd el feladatokat, bizonyos programok esetében irányítóhatóság lesz.
    Tárgyalnak a Hungary Helps Programról szóló törvényjavaslatról, amely Magyarország üldözött keresztények megsegítésére irányuló tevékenységének, egyéb nemzetközi humanitárius és stabilitást erősítő tevékenységének, valamint nemzetközi fejlesztési tevékenységének keretprogramjává válik.
    Az e-ingatlan-nyilvántartással összefüggésben tartalmaz változtatásokat az egyes ingatlan-nyilvántartási, földmérési és térképészeti tárgyú törvények módosítása.
    Az illetékekről szóló törvény és a közbeszerzésekről szóló törvény módosítását a kondicionalitási eljárásban az Európai Bizottság felé tett vállalással indokolják, a cél egyebek mellett a jogorvoslati eljárások könnyebb kezdeményezése.
    Új törvény lesz a területfejlesztésről. A megújuló területpolitika azt tekinti kiindulópontnak, hogy az emberek a mindennapokban hogyan használják a teret, ezért a javaslat bevezeti az együtt kezelendő térségek fogalmát.
    Vita lesz a Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról. A honvédségnek jelenleg december 31-ig van felhatalmazása arra, hogy Irakban egy legfeljebb 200 fős katonai kontingenst állomásoztasson. Miután az Iszlám Állam Irakban és Szíriában is teljes katonai vereséget szenvedett, a feladatok is megváltoztak a térségben. A kormány most ahhoz kér felhatalmazást, hogy a honvédség 2025. december 31-ig egyebek mellett katonai segítségnyújtási, tanácsadási és csapatkísérő feladatok céljából egy legfeljebb 20 - váltási időszakban 40 - fős katonai kontingens küldhessen Irakba.
    Napirenden szerepel az Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó (ALTHEA) művelethez történő magyar hozzájárulásról szóló országgyűlési határozat hatályon kívül helyezése, miután az alaptörvény alapján már nem az Országgyűlés, hanem a kormány hatásköre az EU vagy NATO vezette műveletekben és missziókban való részvétel engedélyezése.
    Általános vita lesz a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról, miszerint 2025-től megszűnik a munkáltatók azon kötelezettsége, hogy a munkaügyi iratokat és foglalkoztatási igazolásokat a munkahelyet váltott, kilépett munkavállalóra vonatkozó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő öt évig kötelesek megőrizni. A munkaköri alkalmasság vizsgálata esetén általános jelleggel megszűnik a kötelező orvosi vizsgálat.

 

Ukrajnai háború - A Krímre irányított drónok megsemmisítéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium
 

    Moszkva, 2023. november 22., szerda (MTI) - A Krím félszigetre irányított három légi és négy tengeri ukrán drón megsemmisítéséről tett bejelentést szerda reggel az orosz védelmi minisztérium.

    A tárca szerint az orosz légvédelem három repülőgép típusú drónt lőtt le az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím felett. Négy, a félsziget felé tartó ukrán legénység nélküli hajót a Fekete-tenger medencéjének nyugati részén fedeztek fel és semmisítettek meg a minisztérium tájékoztatása szerint.
    Az ukrán támadás nyomán a Szevasztopoli-öbölben lezárták a révet, valamint leállították a hajó- és kompforgalmat.

 

Vesztegetéssel vádoltak meg egy orvost pénzért felírt gyógyszerek miatt
 

    Budapest, 2023. november 22., szerda (MTI) - Egy orvos, az asszisztense és két beteg ellen emeltek vádat pénzért felírt erős nyugtatók, illetve hálapénz miatt - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség közleményben szerdán az MTI-vel.

    A vád szerint a Ráckevei járás egyik településén egy gyógyszerfüggő férfi és felesége rendszeresen kérte a háziorvost, hogy saját, illetve felesége nevére írjon fel erős nyugtató-, valamint altató gyógyszereket, amelyekért cserébe pénzt ajánlott. Az orvos tudomásával és hozzájárulásával az asszisztense 2022 januárja és 2023 áprilisa között mintegy 500-500 esetben a férfi, illetve a felesége nevére írt fel erős, vényköteles nyugtatót. További mintegy 1000 alkalommal a gyógyszerfüggő férfi rokonai nevére írtak fel ilyen gyógyszereket, ám azokat is a férfi használta fel.
    A gyógyszerek felírásáért a férfi rendszeresen fizetett az orvosnak, esetenként az asszisztensnek is.
    Az esetek egy részében a gyógyszerfüggő férfit felesége is elkísérte és részt vett a megbeszélésekben és a pénz átadásában.
    Továbbá a háziorvos másik hét betegétől fogadott el hálapénzt receptfelírásért, beutalóért, orvosi vizsgálatért, illetve igazolásért.
    A Nemzeti Védelmi Szolgálat által felderített ügyben a Pest Vármegyei Főügyészség az orvos és asszisztense ellen többrendbeli, minősített vesztegetés elfogadása, a gyógyszerfüggő beteg és felesége ellen üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat - közölték.

 

NMHH: kezeljük fenntartással a személyre szabott hirdetéseket
 

    Budapest, 2023. november 22., szerda (MTI) - Kezeljük fenntartással a személyre szabott hirdetéseket az online platformokon - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdai közleményében.

    A hatóság, mint az online platformok magyarországi digitális szolgáltatási koordinátora, kiemelte: az algoritmikus ajánlások mára egyet jelentenek a platformhasználattal, ugyanakkor az ilyen ajánlórendszerek közel sem hibátlanok. "Az uniós szabályozás mellett a felhasználói tudatosság is elengedhetetlen ahhoz, hogy ne vesszünk el az ajánlórendszerek útvesztőjében" - írták a közleményben.
    A Google-keresés "mágikus" módon eltalálja, hogy milyen típusú városi biciklit szeretnénk venni munkába járáshoz. A YouTube "véletlenszerűen" újabb meséket kínál, miközben az altatás fáradságos feladatát végezzük. Az ajánlórendszerek ma már mindennapjaink részei, de érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni ahelyett, hogy átadnánk magunkat az ajánlatok sodrásának - figyelmeztet az NMHH.
    A tájékoztatás szerint az algoritmikus torzítás lehetséges káros következménye lehet például, amikor egy HR-csoport által használt önéletrajzszűrő algoritmus egy idő után szisztematikusan kiveszi a női jelentkezőket. Egy másik probléma a véleménybuborékok kialakulása, amikor az algoritmusok az adataink alapján eleve feltételezik, mi érdekel vagy érdekelhet minket, és utána csak néhány, specifikus témakört ajánlanak ki nekünk. Ez persze nem minden esetben káros; például egy önkéntes kutyamentőcsoportnak kifejezetten hasznos lehet, hogy az algoritmus elveszett ebekről szóló posztokat ajánl. Ugyanakkor a politikai és előítéleteken alapuló véleménybuborékok különösen károsak nemcsak az egyén, hanem a társadalmi diskurzus és a nyilvános vita egészére nézve is - mutatott rá a médiatanács.
    A hatóság szerint nagyon jó dolog, amikor a kereső vagy egy közösségi oldal javaslatot tesz egy-egy termékre, de legyünk vele tisztában, hogy nem az összes jó lehetőséget kínálja fel, hanem azokat, amelyekért valaki fizetett, hogy megjelenítse nekünk. Hozzátették: mielőtt fontos döntéseket hoznánk meg, érdemes más keresőben, más szolgáltatásban is szétnéznünk.
    Az ajánlórendszerek azokon az adatokon alapulnak, amelyeket a múltban tettünk, amilyen könyveket olvastunk, amilyen zenéket hallgattunk. Próbálnak meg- és kiismerni bennünket, és ezek alapján kiszolgálni az igényeinket, amivel azonban csökkentik az új dolgok megismerésének esélyét. A hírfogyasztásban például más emberek véleményének megismerésének, de akár új hobbik felfedezésének is gátat szabhat - összegezte az NMHH.
    A hatóság azt ajánlja, hogy időnként próbáljunk ki másik szolgáltatást, nézzük meg annak választékát, keressünk egy másik böngészőben. Ha ajánlatot kaptunk egy termékre, vessük össze az árát más oldalak kínálatával. Ha olvasunk egy meglepő hírt, akkor nézzük meg, más weblapokon mit írnak róla.
    A médiahatóság a közleményben kitért arra is, hogy a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendelet (DSA), amely alapjaiban változtatja meg a platformok működését és átláthatóságát az Európai Unió területén, lehetőséget teremt arra, hogy "opt-outoljunk", azaz lemondjunk a testreszabott algoritmusok által ajánlott tartalmakról a platformokon - így a Facebookon vagy akár a TikTokon is -, illetve megköveteli a platformoktól, hogy tegyék átláthatóvá, hogy mely adataink alapján alakítják ki számunkra a használati felületet.

 

Több kereskedelmi üzletlánc is zárva lesz december 24-én
 

    Budapest, 2023. november 22., szerda (MTI) - Több kereskedelmi üzletlánc, így a PENNY Market Kft., a Lidl Magyarország, a Rossmann és a Mountex is zárva lesz december 24-én, a megelőző napokban azonban a boltok jellemzően hosszabb nyitva tartással várják majd a vásárlókat - közölték az áruházak az MTI-vel.

     A PENNY vezetése a munkavállalói és a vásárlói érdekeit megvizsgálva döntött úgy, hogy december 24. és 26. között 230 magyarországi üzletét egységesen zárva tartja. Az üzletlánc ezzel párhuzamosan december 22-én és 23-án meghosszabbított nyitvatartással, este 22 óráig várja a vásárlókat. December 27-től pedig már a szokásos üzemidőben tartanak nyitva.
    A PENNY Market Kft. 1996 óta működik Magyarországon. Az üzletlánc jelenleg 230 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és csaknem 5000 munkatársat foglalkoztat.
    A Lidl szintén jelezte, hogy mind a 200 üzletük zárva tart december 24-én. A társaság az MTI-nek eljuttatott közleményében a család fontosságára hivatkozott, amikor úgy döntöttek, hogy a szeretet ünnepére mind a 8500 munkavállalójuk számára szabadnapot biztosítanak. Vásárlóik érdekeit is szem előtt tartják, akiket december 23-án meghosszabbított nyitvatartással várnak.
    A Rossmann a cég honlapján jelentette be korábban, hogy szabadnapot biztosít munkatársai számára december 24-én, így ezen a napon több mint 200 üzletüket zárva tartják.
    Ugyanakkor közölték, hogy a következő hetekben zajlik az egyeztetés azokkal a bevásárlóközpontokkal, ahol kötelező érvényű nyitvatartás vonatkozik a Rossmann üzletekre is, a Rossmann bízik abban, hogy itt is zárva tudnak majd tartani.
    A leginkább a túrázók körében népszerű, outdoor ruházatot és kiegészítőket forgalmazó magyarországi kereskedelmi vállalat, a Mountex szintén úgy döntött, hogy december 24-én a családokat helyezi előtérbe és zárva tartja minden hazai áruházát - ismertette a cég az MTI-nek küldött közleményében.

 

Izraeli-palesztin - A fegyvernyugvás előtt tovább folynak a harcok Gázában
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 22., szerda (MTI) - Az izraeli erők tovább harcolnak szerdán a csütörtöktől életbe lépő fegyverszünet előtt - jelentették be a katonai szóvivők.

    Palesztin jelentések szerint az Izrael és  Hamász közötti tűzszünet csütörtök reggel lép életbe, és addig az izraeli erők tovább tevékenykednek a Gázai övezet területén. Több légicsapást hajtottak végre, a katonákra tüzelő helyeknél megtámadták a terrorista infrastruktúrákat, és megöltek több palesztin fegyverest.
    Célzott razziákat hajtottak végre a Dzsabálija menekülttábor északnyugati részén, ahol azonosították és megsemmisítették a Hamász megfigyelőit. Egy másik egység Bét Hanun környékén rajtaütött egy épületen, melyben sok fegyvert találtak.
    Az izraeli hadsereg szóvivőjének tájékoztatása szerint a szárazföldi harcok kezdete óta mintegy négyszáz alagút-lejáratot tártak fel és semmisítettek meg az izraeli csapatok a Gázai övezetben.
    A Hamász felszín alatti szerkezetei a civil lakónegyedek szívében helyezkedtek el, lakóházak, iskolák, kórházak, temetők és mezőgazdasági területek közelében.
    "Ez a jelenleg megköthető legjobb üzlet" - nyilatkozta Efraim Halevi, a Moszad hírszerző szervezet volt főnöke a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek szerdán az Izrael és a Hamász között a túszok szabadon bocsátásáról kötött megállapodásról.
    "Nagy nemzetközi nyomás nehezedik majd Izraelre, beleértve az Egyesült Államokat is. Az amerikaiak is olyan lépésnek tekintik ezt a megállapodást, amely megerősíti a háború befejezésének szándékát" - hangsúlyozta Halevi.
     "Ha teljes mértékben végrehajtják a lehetséges fogolycseréket, sokkal nehezebb lesz a hadjárat újraindítása, bár a miniszterelnök azt mondta, hogy addig folytatják, amíg a Hamász össze nem omlik"- tette hozzá Benjámin Netanjahu kormányfő kedd éjszakai kormányülésen elhangzott szavaira utalva.
    Az izraeli légierő vadászgépei a libanoni síita Hezbollah célpontjait is támadták szerdán. A Hezbollah főtitkára, Haszan Naszrallah találkozott a Hamász magas rangú vezetőivel, Hálil al-Hijával és Oszama Hamdannal. "Hárman áttekintették a közelmúlt eseményeit, megvitatták az álláspontokat és a fejleményeket az ellenállás minden frontján, különösen a Gázai övezetben"- jelentették megbeszélésükről.
    A Nidaa al-Vatan című libanoni újság hivatalos tájékoztatása szerint a gázai fegyverszünet Dél-Libanonra is vonatkozik, a Hezbollah betartja azzal a feltétellel, hogy Izrael is csatlakozik hozzá.
    A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériumának jelentése szerint hat palesztin vesztette életét egy légicsapásban az izraeli hadsereg rajtaütésében Túl-Karmban.

 

Ellenzéki pártok szerint a kormánytól kell megvédeni Magyarország szuverenitását
 

    Budapest, 2023. november 22., szerda (MTI) - Egy "valódi" szuverenitásvédelmi törvényjavaslatot terjeszt be az Országgyűlésnek négy ellenzéki párt, szerintük ugyanis az ország szuverenitását a kormánytól kell megvédeni, mert kiszolgáltatja Magyarországot az orosz és kínai érdekeknek.

    A Demokratikus Koalíció (DK), a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd közös, szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője úgy értékelte, a kormány saját maga ellen nyújtotta be a nemzeti szuverenitás védelméről szóló törvénycsomagot, annak ugyanis "annyi köze van a magyar szuverenitásvédelemhez, mint a Felcsútnak a Real Madridhoz".
    Kijelentette, a törvényjavaslat "egy fikarcnyival" nem fogja javítani Magyarország biztonságát, függetlenségét, szuverenitását.
    Hozzátette: Magyarország biztonságára a kínai és orosz befolyás jelent veszélyt, például az ország orosz gáznak való kiszolgáltatottsága vagy a legjobb minőségű termőföldek és az ívóvízkészlet kiárusítása a kínai akkumulátorgyárak idetelepítésével.
    Szabó Tímea "olcsó cirkuszi kísérletnek" nevezte a szuverenitásvédelmi törvényt, és azt mondta, ez a kérdés megér egy ennél sokkal komolyabb előterjesztést.
    A DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd a jövő héten be fog nyújtani a parlamentnek egy valódi szuverenitásvédelmi javaslatcsomagot, amely valóban növeli Magyarország biztonságát, és kísérletet tesz arra, hogy megállítsa az ország kiárusítását a külföldi érdekeknek - mondta.
    Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint Magyarországon nem válik egymástól a kormánypárt és az állam, valójában "pártállami időket élünk", a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat pedig egy orosz mintájú "megfélemlítési törvény", mindenkit meg akar félemlíteni, aki nem ért egyet az állampárt vélt vagy valós elveivel.
    Azt mondta, ennek a javaslatnak az előzménye a lex CEU vagy a Stop Soros, illetve a civiltörvény. Ezek miatt az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított, ha a mostani törvényjavaslatot elfogadják, egész biztos, hogy ugyanilyen eljárás indul - vélekedett, hozzátéve, az előterjesztés egy újabb ok lesz arra, hogy Magyarország ne kapja meg az uniós forrásokat.
    A Momentum elnöke is úgy látta, hogy az országot nem az ellenzéki politikusoktól, civilektől, diákoktól és a sajtótól, hanem a magyar kormánytól és a kormányfőtől kell megvédeni, mert ők az orosz és kínai érdekeket szolgálják ki. A Szuverenitásvédelmi Hivatalra költendő pénzt lehetne a kórházakra, iskolákra fordítani - jegyezte meg.
    Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese azt mondta, Magyarországon nincs kormányzás csak propaganda, a mostani előterjesztés is a propagandatörvénykezés újabb lépése.
    Közölte, a pénznek lenne jobb helye is, hiszen tömegesen szegényednek el a magyarok.
    Szerinte megalázó az ügyészségre, a rendőrségre, a nemzetbiztonsági hatóságokra nézve "a propagandahatóság felállítása", ami a kommunikáción és a Fidesszel egyet nem értők fenyegetésén kívül semmi másra nem jó.
    Közölte, a törvényjavaslat továbbra is távol fogja tartani Magyarországot az uniós forrásoktól.
    Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese azt mondta, Magyarország szuverenitását nem a Nyugat, hanem Orbán Viktor és kormánya veszélyezteti, amely kiárusítja az országot Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, a kínai vezetésnek és a közép-ázsiai diktátoroknak.
    Emlékeztetett arra, hogy a magyar nép népszavazáson döntött úgy, hogy csatlakozik az EU-hoz és a NATO-hoz, azaz megosztja a szuverenitását ezekkel a közösségekkel.
    Arra soha senki nem adott felhatalmazást - folytatta - , hogy a magyar miniszterelnök "Putyin kanapéján feszengve várja az utasításokat", vagy hogy Magyarországot kiszolgáltassa az orosz energetikai érdekeknek, hogy semmire sem jó, drága kínai vasutat építsen az adófizetők pénzén, illetve hogy közpénzből építsen környezetpusztító akkumulátorgyárakat.
    Szerinte a kormány azért kelt újabb feszültséget az EU-val, mert kormányozni nem tud, és próbálja a magyar polgárok figyelmét elterelni a fontos ügyekről.

 

Elindult a nemzeti konzultáció
 

    Budapest, 2023. november 17., péntek (MTI) - Elindult a nemzeti konzultáció - közölte a kormány a Facebook-oldalán pénteken.

    A Szuverenitásunk védelméről címet viselő konzultáción a kormány tizenegy kérdésben kéri ki az emberek véleményét - tudatták a bejegyzésben.
    Arra kérik az embereket, mondják el a véleményüket a többi között arról, hogy Brüsszel el akarja törölni a rezsitámogatást és a kamatstopot, valamint meg akarja szüntetni a magyarországi extraprofitadót.
    A konzultációs kérdőíven szerepel az is, hogy "Brüsszel Magyarországon is migránsgettókat akar létrehozni", és a Brüsszel által palesztin szervezeteknek nyújtott támogatások a Hamászhoz is eljutottak.
    Kérdezik az emberek véleményét arról is, hogy Brüsszel még több fegyvert küldene Ukrajnának, és még több pénzt akar Ukrajna támogatására, illetve fel akarja venni az országot az Európai Unióba és be akarja engedni a génmódosított ukrán gabonát.
    Abban is várják az emberek véleményt a konzultáción, hogy Brüsszel el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt, valamint Brüsszelből és a tengerentúlról küldött pénzekkel akarják befolyásolni a magyar politikát.
    A tájékoztatás szerint a kérdőíveket postán küldik meg, a kitöltött kérdőívek feladási határideje 2024. január 10.

 

DK: elfogadhatatlan az új idegenrendészeti törvény
 

    Budapest, 2023. november 17., péntek (MTI) - A Demokratikus Koalíció számára emberileg, politikailag és világnézetileg is elfogadhatatlan a parlamentnek a héten benyújtott új idegenrendészeti törvény - mondta pénteken online sajtótájékoztatón Varga Ferenc független képviselő.

    Az ellenzéki politikus a kormányzati előterjesztést új vendégmunkástörvénynek nevezte, és úgy értékelt, hogy azzal a kabinet nem megtiltja és korlátozza a vendégmunkát, hanem "külön bejáratú kormányzati biznisszé teszi".
    A javaslat alapján ha egy multinacionális vállalat kormányközeli munkaerőközvetítő cégeken keresztül akar vendégmunkásokat behozni, akkor a "határ a csillagos ég, semmilyen korlátozás nem lesz érvényben" - jelentette ki.
    A DK "gyomorforgatónak gondolja", hogy a kabinet nem jól fizetett magyar munkaerővel akarja megoldani a gazdasági gondokat, hanem "alulfizetett és kiszolgáltatott, EU-n kívüli vendégmunkások korlátlan betelepítésével" - mondta Varga Ferenc.

 

Három magyar került fel az Europol legkeresettebb bűnözőinek listájára
 

    Brüsszel/Hága, 2023. november 17., péntek (MTI) - Három magyar került fel az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezetének a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő, pénteken közzétett listájára.

    Az Europol közleménye szerint az Európai Unió tagállamaiból idén 59 elfogatóparanccsal körözött ember került fel a "Most Wanted" oldalra.
    E legkeresettebbek listáján olyanok szerepelnek, akiket egyebek mellett kábítószer-kereskedelem, pénzmosás, emberkereskedelem, fegyveres rablás, terrorizmus vagy emberölés miatt köröznek. Ide került fel a három magyar bűnöző, mindhármukat kábítószer-kereskedelem és -terjesztés miatt keresi a rendőrség.
    A bűnözők felkutatásához az Europol idén is a lakosság segítségét kéri, ezért kampányt indított a szökevények felkutatására. Az ENFAST (Célkörözési Egységek Európai Hálózata) által közzétett felhívás arra kéri a lakosságot, hogy látogassanak el a weboldalra, nézzék meg a bűnözők fényképeit, hogy felismerik-e valamelyiküket. Gyanú esetén névtelenül lehet bejelentést tenni a weboldalon keresztül - írták.
    "Az uniós országok közötti és az uniós polgárokkal való együttműködés kulcsfontosságú a keresett szökevények megtalálásához. Ezek a bűnözők országról országra menekülnek, és többször is megpróbálják kijátszani a bűnüldöző hatóságokat" - idézte Catherine de Bolle igazgatót a hágai uniós szervezet közleménye.
    A legkeresettebb bűnözők 2016 óta elérhető, ez idáig 408 szökevény fotóját bemutató listája alapján tett névtelen bejelentések 146 letartóztatásokhoz vezettek. A tavalyi kampány indulása óta 21 ügyet sikerült sikeresen megoldani - tették hozzá.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 17., péntek (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    Észak-Európa felett anticiklon helyezkedik el, ami miatt ott száraz az idő, csak kevés helyen fordul elő csapadék. Sarkvidéki, hideg légtömeg alakítja az időjárást, nappal is sokfelé marad fagypont alatt a hőmérséklet, éjszaka Lappföldön és Svédország középső részén a -20 fok sem ritka. Az Ibériai-félszigeten ugyancsak anticiklon található, de itt a meleg légtömeg és a sok napsütés miatt 25 fok fölé melegszik a levegő. A két térség között ciklonok teszik változékonnyá az időjárást. Ezek hatására sok a felhő, és többfelé fordul elő csapadék, a legnagyobb mennyiséget Dél-Németországból és az Alpok északi oldaláról jelentették, itt néhol 40-50 mm is előfordult, ami a hegyekben hó formájában érkezett.
    Közép-Európa felett ciklon fejlődik ki, amely szombat estig a Kárpát-medencén is átvonul. Nyomában sokfelé várható eső, a hátoldalán pedig viharossá fokozódik az északias szél, amivel hideg légtömeg érkezik.

    Várható időjárás szom,bat éjfélig:
    ----------------------------------
    Nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja pedig kelet felé helyeződik. Ezzel együtt estefelé az északi hegyekben átmenetileg havas eső, hó is lehet. Reggel már csak a Tiszántúlon lesz borult, csapadékos idő, másutt derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Szombaton az ország északkeleti, keleti harmadában továbbra is sok lesz a felhő, és eső, reggel helyenként havas eső is előfordulhat. Másutt a többórás napsütést felhőátvonulások zavarják, és helyenként lehet vegyes halmazállapotú, záporos csapadék. Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső tájakon viharossá fokozódik.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0, +5 fok között, a szélcsendes helyeken kevéssel 0 fok alatt alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 4 és 10 fok között valószínű.

 

Halálos baleset történt Lajosmizse közelében
 

    Kecskemét, 2023. november 17., péntek (MTI) - Egy ember meghalt, miután három személyautó összeütközött Lajosmizse közelében pénteken - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.

    Dabis Krisztina tájékoztatása szerint a délelőtt történt balesetben egy Lajosmizse felé tartó kocsi az 5-ös főút 72-es kilométerénél áttért a szemközti sávba, és ott először érintőlegesen ütközött egy személyautóval, majd frontálisan egy másikkal.
    A balesetet okozó 69 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A frontális ütközés másik sofőrjét súlyos sérülésekkel kórházba vitték.
    A rendőrök befejezték a helyszínelést és a műszaki mentést, így újra járható az 5-ös főút.

 

Orbán Viktor: az Európai Unió bővítésének meg kell történnie
 

    Budapest, 2023. november 17., péntek (MTI) - A délkelet-európai országok európai uniós (EU-) csatlakozását sürgette a miniszterelnök pénteken Budapesten. Orbán Viktor egy konferencián azt mondta, bővítésének "meg kell történnie", ahhoz nem szükséges belső reformokat végrehajtani az unióban.

    A kormányfő a Délkelet-európai Országok Parlamenti Elnökeinek 11. Konferenciáján az Országházban elmondta, dinamika, növekedés, energia, erő az utóbbi években is az újabban felvett országok gazdaságából jött az Európai Unióba.
    Azt mondta, Európa egy nehéz időpontban tekint a nyugat-balkáni régióra.
    A bővítést illetően sokkal inkább indokolt a kritika, mint az elismerés hangján beszélni az EU politikájáról - jelentette ki.
    Hozzátette, maga az EU sem tudja eldönteni igazán, miképpen gondolkodjon a délkelet-európai térségről: kényelmetlen feladatot, nehézséget, problémát vagy inkább lehetőséget lát-e benne.
    "Mi, akik később csatlakoztunk, a bővítésre mindig lehetőségként tekintettük" - hangsúlyozta Orbán Viktor.
    Megjegyezte, vannak, akik a bővítést negatív összefüggésben szemlélik, az EU gondjait a posztszovjet térség országainak csatlakozásából vezetik le.
    A kormányfő azt mondta: a visegrádi négyek, a közép-európaiak immáron az unión belülről, a balkáni irányú bővítést egy energia- és erőforrásnak, egy lehetőségnek tekintik.
    Görögország és Magyarország között "egy geopolitikai luk" van uniós tagság tekintetében, márpedig, mivel kitöltetlen tér nincs, így ha mi ezt a térséget nem integráljuk, akkor erre a térségre vonatkozóan másoknak is lesznek tervei - mondta.
    Orbán Viktor hozzátette: a magyar-szerb határ a kínai szabadkereskedelmi övezet és az Európai Unió közös piacának találkozási pontjává vált, s noha a szerb-kínai szabadkereskedelmi megállapodás nyilván nem férne össze az európai uniós tagsággal, a szerbek jól teszik, ha több vasat is benne tartanak a tűzben, mert ha máshogy nem, így lehet Európát cselekvésre sarkallni.
    A miniszterelnök kiemelte: az orosz-ukrán háború "jól összezavart mindent", mert "elbizonytalanítja magát az Európai Uniót", amely addig egy összeurópai biztonsági architektúrát és az olcsó orosz energia és a magas színvonalú európai technológia összekapcsolását irányozta elő. Ez a biztonsági architektúra összeomlott - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, miközben a szankciók lényegében ellehetetlenítették ezt a modellt, ma nem világos a válasz arra, milyen szerződésrendszerrel akarjuk garantálni Európa biztonságát.
    Problémaként beszélt arról is, ami szerinte számos nagy európai ország narratívája, miszerint a bővítés előtt alapos belső reformokat kell végrehajtani az EU-ban.
    "Ha láttak már uniós belső reformot, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy azt jelenti, nincs bővítés" - fogalmazott, rámutatva arra, hogy ezek a reformok alapszerződés-módosítást, egyes országokban pedig népszavazást igényelnek.
    Elmondta, meg kell győzni az európai döntéshozókat, hogy nem szükséges a belső reformokat végrehajtani ahhoz, hogy legalább a legfelkészültebb országokat felvegyék az EU tagjai közé.
    Kitért arra, hogy a bővítés kérdése összefügg azzal a vitával is, milyen legyen az EU jövője.
    Kifejtette: a tagállamok egy része - köztük Magyarország - vissza akarja venni a szuverenitásának néhány olyan szeletét, amiről azt gondolja, "az uniós alapszerződést kijátszva, lopakodó módon vették el tőle az elmúlt évtizedben". Ezek az országok Brüsszeltől jogköröket akarnak visszatelepíteni a tagállamokhoz, továbbá meg akarnak szüntetni olyan eszközöket, mint a jogállami, kondicionalitási eljárás, amit a brüsszeli bürokrácia a centralizáció érdekében használ - részletezte.
    Orbán Viktor szerint a tagállamok másik csoportja növelni akarja a centralizációt és jogköröket venne el a tagállamoktól. Hozzátette: ennek legélesebb példája az a német javaslat, miszerint a döntéshozatal egyhangú helyett többségi legyen.
    Úgy folytatta, a centralizációs törekvések minden korábbinál gyorsabb ütemben haladnak előre. Amit a kommunizmusban láttunk, az most Brüsszelben ismétlődik: a jog a politika szolgálólányává válik - fogalmazott.
    Elmondta, Brüsszelben nincs jogállam, az csak követelményként van a tagállamokkal szemben, "ők ezeket nem tartják, saját szabályokat lépkednek át".
    Megjegyezte, Magyarországgal szemben most az a jogállami kifogás, ami alapot szolgáltat ahhoz, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó forrásokat, hogy az egyik bírósági testületnek a szükségesnél kevesebb négyzetméternyi irodája van. A vak is látja, hogy ez nem jogi, hanem egyszerű politikai kérdés - mondta.
    Orbán Viktor javasolta a reálintegrációt, hogy a tagjelölt országok minél hamarabb részesedjenek a tagsággal járó előnyökből, azelőtt, hogy beléptek volna az unióba.
    A miniszterelnök azt mondta, egyebek mellett meg lehet nyitni a piacot, az áruk, a szolgáltatások és a munkaerő szabad áramlását el lehet indítani, az egységes eurófizetési térséghez hozzá lehet férni, a közúti szállítást meg lehet könnyíteni, az energiapiacokat is integrálni lehet.
    A kormányfő támogatta azt is, hogy az EU 2024 és 2027 között a növekedés érdekében adjon kétmilliárd euró vissza nem térítendő támogatást és négymilliárd euró kedvezményes hitelt ezeknek az országoknak.
    Elmondta, vita van ennek a pénzügyi forrásnak az előteremtéséről, mert nincs benne a költségvetésben, de Magyarország nyugat-balkáni országok integrációja érdekében szívesen fizet be és vállal többlet pénzügyi terhet, de Ukrajna érdekében nem.
    Kijelentette, Magyarország ki fog tartani a délkelet-európai térség integrációja mellett.
    (FOTÓ)

 

Izraeli-palesztin - Izrael a túszok újabb nyomaira bukkant az es-Sifá kórházban
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Az izraeli katonák az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok már Gázában készült fényképeire bukkantak számítógépeken az es-Sifá kórházban - jelentette a katonai szóvivő csütörtökön.

    Az izraeli hadsereg egyik szóvivője, Jonatán Konrikusz a BBC brit közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a kórházban tartott rajtaütésen rengeteg számítógépet és egyéb berendezést találtak, amelyek rávilágíthatnak a helyzetre, remélhetőleg a túszokkal kapcsolatban is. Ezeken a túszokról elrablásuk után készült fotókra és videókra leltek, de a BBC hangsúlyozta, hogy a katonák nem mutatták meg a felvételeket.
    "A Hamász itt volt az elmúlt napokban" - mondta Konrikusz. "Végső soron ez csak a jéghegy csúcsa, a Hamász nincs itt, mert látták, hogy jövünk. Biztosan ez késztette őket távozásra. Értékelésünk szerint van még mit felfedni" - tette hozzá.
    Az izraeli egységek csütörtökön épületről-épületre haladtak a komplexumban, és emeletről-emeletre kutattak.
    Néhány épület átvizsgálása után a Hamászhoz tartozó fegyvereket, hírszerzési anyagokat, köztük az október 7-i támadással kapcsolatos információkat, katonai technológiákat és katonai felszereléseket, parancsnoki állásokat, kommunikációs eszközöket találtak.
    "Az izraeli hadsereg továbbra is a kórház területén tevékenykedik, és holttesteket vittek el" - közölte a kórház igazgatója, Mohamed Abu Szalmija az Al-Dzsazíra pánarab hírcsatornával csütörtökön.     A Maárív című izraeli újság hírportálja palesztin jelentésekre hivatkozva azt közölte, hogy csütörtökön a Gázai övezetben ismét leállt az internetszolgáltatás.
    A katonai szóvivők tájékoztatása szerint Bét Hanúnban egy Hamász-terrorista házában, kislánya ágyában rakétákat találtak, egy babakocsiban egy légelhárító rakétát, s a gyerekszobában több tucat kilogramm robbanóanyagot. Miután megtalálták, megsemmisítették a lőszereket.
    A hadsereg csütörtökön újabb katona elestéről számolt be, a huszonkét éves modiini Slomó Ben Nun százados haláláról adtak hírt. Október hetedike óta összesen 371 izraeli katona vesztette életét a harcokban.
     Az ország közepén található Modiin városba érkezett csütörtök délután a Gázai túszok családtagjainak Tel-Avivból Jeruzsálembe tartó menete. A város lakóinak tömege fogadta őket izraeli zászlókkal, majd a "nincs győzelem az utolsó túsz hazaérkezéséig" szlogent kiabálva elkísérték őket az övezetbe hurcolt, és ott megölt 19 éves katonanő, Noa Marciano otthonához. A túszok családtagjai ezután folytatták útjukat Jeruzsálem felé, ahol a miniszterelnöki hivatal elé fognak érkezni szombat este.
    Csütörtök délután kiújult a rakétaháború Izrael északi, libanoni határánál. Számos lövedéket észlelt a légvédelem, melyek Libanonból átjutottak Izrael területére, majd lakatlan területeken csapódtak be. Emellett páncéltörő rakétát indítottak az izraeli hadsereg egyik állása ellen Dovev térségében. Válaszul az izraeli tüzérség libanoni célpontokat lőtt.

 

A holland kormány azt tervezi, hogy megtiltja alkalmazottainak a mesterséges intelligenciára épülő programok használatát
 

Andits Eszter, az MTI tudósítója jelenti:
    Brüsszel, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok - derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a Volkskrant című napilap.

    Az államtitkár azt írta indokként, hogy ezeknek a szoftvereknek a használatával megnő a magánélethez fűződő és a szerzői jogok megsértésének kockázata.Izraeli-palesztin - Izrael a túszok újabb nyomaira bukkant az es-Sifá kórházban
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Az izraeli katonák az október 7-i terrortámadásban a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok már Gázában készült fényképeire bukkantak számítógépeken az es-Sifá kórházban - jelentette a katonai szóvivő csütörtökön.

    Az izraeli hadsereg egyik szóvivője, Jonatán Konrikusz a BBC brit közszolgálati televíziónak elmondta, hogy a kórházban tartott rajtaütésen rengeteg számítógépet és egyéb berendezést találtak, amelyek rávilágíthatnak a helyzetre, remélhetőleg a túszokkal kapcsolatban is. Ezeken a túszokról elrablásuk után készült fotókra és videókra leltek, de a BBC hangsúlyozta, hogy a katonák nem mutatták meg a felvételeket.
    "A Hamász itt volt az elmúlt napokban" - mondta Konrikusz. "Végső soron ez csak a jéghegy csúcsa, a Hamász nincs itt, mert látták, hogy jövünk. Biztosan ez késztette őket távozásra. Értékelésünk szerint van még mit felfedni" - tette hozzá.
    Az izraeli egységek csütörtökön épületről-épületre haladtak a komplexumban, és emeletről-emeletre kutattak.
    Néhány épület átvizsgálása után a Hamászhoz tartozó fegyvereket, hírszerzési anyagokat, köztük az október 7-i támadással kapcsolatos információkat, katonai technológiákat és katonai felszereléseket, parancsnoki állásokat, kommunikációs eszközöket találtak.
    "Az izraeli hadsereg továbbra is a kórház területén tevékenykedik, és holttesteket vittek el" - közölte a kórház igazgatója, Mohamed Abu Szalmija az Al-Dzsazíra pánarab hírcsatornával csütörtökön.     A Maárív című izraeli újság hírportálja palesztin jelentésekre hivatkozva azt közölte, hogy csütörtökön a Gázai övezetben ismét leállt az internetszolgáltatás.
    A katonai szóvivők tájékoztatása szerint Bét Hanúnban egy Hamász-terrorista házában, kislánya ágyában rakétákat találtak, egy babakocsiban egy légelhárító rakétát, s a gyerekszobában több tucat kilogramm robbanóanyagot. Miután megtalálták, megsemmisítették a lőszereket.
    A hadsereg csütörtökön újabb katona elestéről számolt be, a huszonkét éves modiini Slomó Ben Nun százados haláláról adtak hírt. Október hetedike óta összesen 371 izraeli katona vesztette életét a harcokban.
     Az ország közepén található Modiin városba érkezett csütörtök délután a Gázai túszok családtagjainak Tel-Avivból Jeruzsálembe tartó menete. A város lakóinak tömege fogadta őket izraeli zászlókkal, majd a "nincs győzelem az utolsó túsz hazaérkezéséig" szlogent kiabálva elkísérték őket az övezetbe hurcolt, és ott megölt 19 éves katonanő, Noa Marciano otthonához. A túszok családtagjai ezután folytatták útjukat Jeruzsálem felé, ahol a miniszterelnöki hivatal elé fognak érkezni szombat este.
    Csütörtök délután kiújult a rakétaháború Izrael északi, libanoni határánál. Számos lövedéket észlelt a légvédelem, melyek Libanonból átjutottak Izrael területére, majd lakatlan területeken csapódtak be. Emellett páncéltörő rakétát indítottak az izraeli hadsereg egyik állása ellen Dovev térségében. Válaszul az izraeli tüzérség libanoni célpontokat lőtt.

Alexandra Van Huffelen a javaslatot - amelyet hamarosan a holland minisztertanács is megvitat - Pels Rijken államügyész irodájának és a holland adatvédelmi hatóságnak a kutatásai alapján dolgozta ki. Ők arra a következtetésre jutottak, hogy "a nem szerződéses generatív MI-alkalmazások bizonyíthatóan nem felelnek meg a holland adatvédelmi és szerzői jogi jogszabályoknak" - idézte a kezdeményezést az NLTimes hírportál.
    Van Huffelen szerint "nem világos", hogy például a Google vagy az OpenAi kellőképpen figyelembe veszik-e a szerzők jogait. Az olyan chatbotok, mint a ChatGPT és a Bard mögött álló nyelvi modelleket nagy mennyiségű szöveggel alakították ki, egyebek között olyan könyvek és újságarchívumok felhasználásával, amelyek szerzői jogi védelem alatt állnak. Ugyanez vonatkozik a képi mesterséges intelligenciára is - olvasható a javaslattervezetben.
    Az államtitkár a magánélet védelme miatt is aggályát fejezte ki, mivel "a generatív MI-alkalmazások nagyon érzékeny információkat is közölhetnek a felhasználóval folytatott interakciókból". Az is aggodalomra ad okot, hogy a mesterséges intelligenciával működő programok válaszai "felhasználhatók egy egyénre vonatkozó döntés meghozatalához".
    Van Huffelen hozzátette: nem kívánják teljes mértékben betiltani a MI-szoftverek kormányzati alkalmazását, ezért különféle tesztek révén ki fogják dolgozni, hogyan alkalmazhatók ezek a programok biztonságosan. A kísérleti projektek 2024 közepére készülnek el, és ezt követően a kormányzat iránymutatásokat dolgozhat ki a mesterséges intelligencia felelős használatára vonatkozóan.

 

Halálra verte tíz tinédzser a barátját védelmébe vevő diáktársát Las Vegasban
 

Náray Balázs, az MTI tudósítója jelenti:
    Washington, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Las Vegasban gyilkosság gyanújával tartóztattak le nyolc tizenéves diákot, akinek a gyanú szerint köze volt 17 éves iskolatársuk halálos bántalmazásához iskolájuk közelében - közölték az amerikai hatóságok helyi idő szerint szerdán.

    Az erőszakos bűncselekmény november 1-jén történt, mobiltelefonnal videóra vették, és a közösségi médiában nyilvánosságra hozták. A rendőrség ezután indított kiterjedt nyomozást, és azt állapította meg, hogy Jonathan Lewis, a későbbi áldozat egy barátját próbálta védelmébe venni, akitől elektronikai eszközöket, egy fejhallgatót, valamint elektromos cigarettát vettek el. Az áldozat egy héttel az összeütközés után halt bele sérüléseibe.
    A rendőrség emberölési csoportjának nyomozója elmondta, hogy a 13 és 17 év között diákok 10 fős csoportja előre eltervezte, hogy tanítás után az iskola melletti szűk utcában kérdőre vonja diáktársát. Jason Johansson hadnagy a megjelent felvételek kapcsán a bántalmazást "minden emberit nélkülözőnek" minősítette.
    A rendőrök még kedden őrizetbe vettek a tíz diákból nyolcat, és közölték, hogy a két szabadlábon maradt tizenéves letartóztatására is sor kerül, amint sikerül azonosítani őket.
    A 16 évnél idősebb fiatalkorúakat a bűncselekmény súlya miatt felnőttek börtönébe szállították, míg a fiatalabbak esetében egyénileg mérlegeli a hatóság, hogy felnőttként állítja-e őket bíróság elé.
    A Rancho High School középiskola igazgatója arról értesítette a szülőket, hogy az intézmény többi diákja számára segítséget nyújtanak a halálos kimenetelű bántalmazás lelki hatásainak feldolgozásában.

 

Miniszterelnökség: elindult a Hazaváró portál
 

    Budapest, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - A külföldről hazatérést támogató közigazgatási szolgáltatáscsomag részeként elindult a Hazaváró portál - jelentette be Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács csütörtöki ülésén - közölte a Miniszterelnökség az MTI-vel.

    Közleményükben azt írták: a kormány a Kárpát-medencében élő magyarság mellett kiemelt figyelmet fordít a Nyugat-Európában és a diaszpórában élő magyarok helyzetére is. A 2010-es évek közepe óta egyre gyorsul a visszavándorlás Magyarországra, a hazatérők száma ma már tartósan meghaladja évente a 20 ezret.
    A kormány támogatni és erősíteni szeretné ezt a folyamatot, ezért a hazatérést segítő, több élethelyzetre megoldást nyújtó átfogó szolgáltatáscsomag bevezetéséről döntött - tudatták.
    A csütörtöktől működő Hazaváró portál, a hazavaro.gov.hu közérthető, egyszerűen kezelhető honlap, amely a hazaköltözéssel összefüggő teendőkre áttekinthető módon kínál válaszokat, és több esetben lehetővé teszi egyes ügytípusok elektronikus előkészítését és elindítását is - ismertették.
    A portál fejlesztésénél 36 ország hasonló szolgáltatását vizsgálták meg, és a jó megoldásokat elérhetővé tették a magyaroknak is - olvasható a közleményben.
    Kitértek arra, hogy az internetes fejlesztés mellett a kormány 27 Hazaváró pontot is kijelölt a kormányablakokban, ahol kiemelten a hazatérő magyaroknak segítenek majd hatósági és okmányügyekben, angol és magyar nyelven.
    Hozzátették: hetven közigazgatási eljárás felülvizsgálatát is elvégezte a kormány. Ennek eredményeként több hatósági ügyben tesznek könnyítéseket, például az angol, német és francia anyakönyvi kivonatok esetében nem lesz szükség hivatalos fordításokra, és csökkenek a fordítási díjak is.
 

 

RÖVIDHÍR - Piacvezető szerepre tör a befektetések piacán az MBH Befektetési Bank
 

    Budapest, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Az MBH csoport tagjaként, de önálló egységként működő MBH Befektetési Bank célja, hogy a befektetési és tőkepiacon piacvezető szerepet érjen el - mondta Szabó Levente, az MBH Bank felelős üzleti vezérigazgató-helyettese csütörtökön Budapesten, sajtóbeszélgetésen.

    Az MBH Befektetési Bank 2023. május 1-jétől az MBH bankcsoport részeként működik, de az angolszáz modellt követve a hagyományos banki működéstől elkülönítve, önálló entitásként, a teljes befektetési banki szolgáltatások teljes skáláját nyújtja az ügyfeleknek az állampapíroktól, a hazai és nemzetközi részvényeken át, a határidős és opciós termékekig. Ez a működési modell gyorsabb, rugalmasabb és magasabb színvonalú működést tesz lehetővé - tette hozzá.
    A lakossági állampapírok piacán az MBH Befektetési Bank az államkincstár után a második legnagyobb szereplő, egyben a legnagyobb piaci forgalmazó. Portfóliójában 320 befektetési alap termékeit forgalmazza, ezen a piacon a részesedése 10 százalék. A tőkepiaci  értékpapírok - például részvények - forgalmazásában még lemaradásban van, ezért középtávú stratégiájának egyik célja, hogy ebben a szegmensen is jelentős növekedést érjen el.

 

Ukrajnai háború - Ukrán elnök: Oroszország többé nem tudja a Fekete-tengert "támaszpontként" használni
 

    Budapest/Kijev, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Oroszország már nem tudja terepként használni támadásai előkészítésére a Fekete-tengert, Ukrajnának pedig sikerült magához ragadnia a kezdeményezést - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet Parlamenti Közgyűlése csúcstalálkozóján videóösszeköttetésen keresztül mondott beszédében.

    "A világon először a Fekete-tengeren lépett működésbe haditengerészeti drónflotta, amely Ukrajnáé. Műveleteink egyik fő eredménye, hogy Oroszország nem tudja a Fekete-tengert bázisként használni a világ más régióinak destabilizálására. Ezért most minden eddiginél nyilvánvalóbb, hogy a fekete-tengeri térségben együttműködésünket még aktívabbá kell tennünk" - fogalmazott az államfő. Kiemelte, hogy sikerült biztosítani a Fekete-tenger nyugati részének védelmét, amely immár lehetővé teszi a tengeri exportfolyosók működését. "A globális biztonság szempontjából is meghatározó Duna-régió most új jelentőséggel bír" - tette hozzá.
    Zelenszkij szavai szerint Ukrajna el tudta ragadni a kezdeményezést Oroszországtól a Fekete-tengeren, és olyan biztonsági feltételeket teremtett, amelyek arra kényszerítik az agresszor országot, hogy elmeneküljön a vízterület keleti részére, és megpróbálja elrejteni a hadihajókat.
    Az isztambuli székhelyű Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Szervezet 13 országot foglal magában: Azerbajdzsánt, Albániát, Bulgáriát, Örményországot, Görögországot, Georgiát, Moldovát, Észak-Macedóniát, Romániát, Szerbiát, Törökországot, Ukrajnát és Oroszországot - írta az Ukrajinszka Pravda hírporál.
    Az ukrán légierő a Telegramon arról tájékoztatott, hogy az éjjel Ukrajnát támadó 18 orosz csapásmérő drónból 16-ot megsemmisítettek, ezen felül pedig még egy H-59-es rakétát is. A légierő közlése szerint az orosz erők csütörtökre virradó éjjel Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki a kelet-ukrajnai Harkiv megye polgári infrastruktúrájára, a támadásban senki sem sérült meg.
    Ukrajna havonta több tucat drónt gyárt, amelyek az iráni Sahid kamikaze drónokhoz hasonlóak - számolt be egy üzleti találkozón Olekszandr Kamisin stratégiai iparágakért felelős miniszter. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy jelenleg a védelmi ipar az, amely jelentősen hozzájárul az ország gazdaságának növekedéséhez, és a jövőben annak fő ágazatává kell válnia.
    A déli Herszon megyei ügyészség a Facebookon arról adott hírt, hogy az orosz csapatok a reggeli órákban ismét a megyeszékhelyt, Herszon városát ágyúzták, aminek következtében életét vesztette egy 67 éves helyi lakos, miután lövedék csapódott a házába.
    Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Telegram-csatornáján közölte, hogy háborús bűncselekény elkövetésével gyanúsította meg, és erről értesítette is Nyikolaj Sulginov orosz energiaügyi minisztert. Az orosz kormánytag ellen azért indult eljárás, mert hozzájárult ahhoz, hogy orosz katonai bázisokat kapcsoljanak össze a herszoni régióban található erőművekkel - tette hozzá az SZBU.
    Az ukrán vezérkar reggeli helyzetjelentésében arról számolt be, hogy előző nap az ukrán csapatok 22 orosz rohamot vertek vissza a Donyecktől mintegy 30 kilométerre nyugatra fekvő Marjinka településnél. Szerdán 65 összecsapásra került sor az ukrán és az orosz erők között.
    A vezérkar legfrisseb, csütörtöki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 1330-cal 315 620-ra nőtt. Az ukrán erők előző nap megsemmisítettek egyebek mellett 11 orosz harckocsit, 36 tüzérségi és három légvédelmi rendszert, valamint 14 drónt.

 

Kibervédelmi intézet: a NAV nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjednek
 

    Budapest, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevével visszaélő, káros csatolmányt tartalmazó e-mailek terjedésére hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

    A szervezet a honlapján csütörtökön közzétett figyelmeztetésben azt írta, a káros levél megtévesztően hasonlít egy valódi ügyfélkapus értesítési üzenetre, és a levél feladója is valódinak tűnik (ertesites@kozpontirendszer.gov.hu), a levél fejlécadataiból azonban kiderül, hogy valójában nem a NISZ Zrt. által üzemeltetett tarhely.gov.hu szolgáltatástól érkezik.
    Felhívták a figyelmet arra: a NISZ Zrt. által üzemeltetett tarhely.gov.hu szolgáltatástól érkező hivatalos értesítések - például az "új dokumentum érkezett a tárhelyére" - soha nem tartalmaznak mellékletet, hiszen egy ilyen dokumentum kizárólag az ügyfélkapus hitelesítési folyamat után érhető el.
    Tehát ha egy ilyen értesítés csatolmányt tartalmaz, biztosan csaló üzenet - írták. A NAV nevével visszaélő levél .zip tömörített állományt tartalmaz.
    A kibervédelmi intézet elemzése alapján a csatolmány információgyűjtésre készült káros, trójai programot tartalmaz, ezért azt javasolják, senki ne nyissa meg a levél mellékleteit.
    A felhasználók mindig az ügyfélkapu hivatalos weboldalán (https://ugyfelkapu.gov.hu) jelentkezzenek be dokumentumaik megtekintéséhez - ajánlja a kibervédelmi intézet.

 

Ukrajnai háború - Ukrán védelmi minisztérium: már több száz civil áldozatot szedtek aknarobbanások Ukrajnában
 

    Budapest/Kijev, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Ukrajnában eddig már 852 civil sebesült meg földbe ásott aknák és más robbanószerkezetek, illetve robbanóanyagok miatt, közülük 265-en meghaltak - hozta nyilvánosságra Pavlo Voznyuk ezredes, az ukrán védelmi minisztérium aknaelhárítási osztályának helyettes vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján.

    "Az Oroszország által Ukrajna ellen tavaly február 24-én indított teljes körű invázió kezdete óta 2023. november 16-ig Ukrajnában 576 aknával és robbanóanyag-maradványokkal kapcsolatos incidens történt, amelyeknek polgári személyek estek áldozatul az országban. Az áldozatul esett civilek közül 265-en életüket vesztették, 587-en túlélték, de sebesüléseket szenvedtek" - fejtette ki a tisztségviselő.
    Voznyuk felhívta a figyelmet a biztonsági előírások szigorú betartására és a lehetséges veszélyre figyelmeztető jelzésekre való odafigyelésre. Utóbbiak közzé tartoznak az aknaveszélyre figyelmeztető táblák, a speciális szalagok, amelyekkel az aláaknázott területeket elkerítik és a felderített robbanóeszközöket jelző vörös zászlók a földben. "Mindez arra figyelmeztet, hogy az adott terület robbanásveszélyes anyaggal szennyezett" - magyarázta az ezredes, akit az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett.
    Legutóbb kedden hajtott egy személyautó ismeretlen robbanószerkezetre a keleti országrészben lévő harkivi régióban. A szerencsétlenségben egy ember meghalt, egy másik pedig kórházba került.

 

A MASZSZ kevesli a garantált bérminimum-emelés mértékét, nem írja alá megállapodást
 

    Budapest, 2023. november 16., csütörtök (MTI) - Szociálpolitikai oka van annak, hogy a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nem írja alá a jövő évi minimálbér- és garantált bérminimum-emelési megállapodást, kevesli ugyanis az emelés mértékét - közölte a MASZSZ csütörtökön.

    A MASZSZ elnöke, Zlati Róbert - a szövetség közleménye szerint - Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter állítására reagált, miszerint a szövetség hátráltatta a tárgyalásokat, majd "nyilvánvalóan politikai okokból" a megállapodást sem írja alá.
    A közleményben Zlati Róbert elnök emlékeztetett: a szövetség hetekkel ezelőtt leszögezte, és végig ki is tartott amellett, hogy kevesli a 10 százalékos emelést a garantált bérminimumért dolgozók számára. Hozzátette: a béremelést a MASZSZ tartózkodása ellenére mindenki meg fogja kapni már december elsejétől.
    Az elnök leszögezte: a MASZSZ makacs elszántságát nem pártpolitikai okok vezérelték, hanem szociális érzékenység: nagyobb emelést szeretett volna elérni a garantált bérminimumért dolgozók számára. Álláspontja szerint nem akadályozták a tárgyalásokat, csak kitartottak a garantált bérminimumért dolgozó legszélesebb munkavállalói réteg érdekei mellett.
    A MASZSZ elnöke kiemelte: az év egészére 17,5-17,7 százalékos az inflációs előrejelzés, és a garantált bérminimumot keresők vásárlói kosarában éppen a legnagyobb tétel, az élelmiszer drágult mindennél jobban. Nekik a 10 százalékos mérték nem jelent érezhető életszínvonal-emelkedést, ugyanakkor jóval többen vannak, mint a minimálbérért dolgozók, akik most 15 százalékos emelést fognak kapni - fűzte hozzá.
    Zlati Róbert közölte: a minimálbér és a bérminimum közötti különbség csökkenését, illetve azt a kormányzati elképzelést, miszerint a két tételt 4 év alatt össze kell olvasztani és az országos bérminimumot felváltani egy ágazati bértarifarendszerrel, csak akkor lehetne elfogadni, ha a megállapodásban a kormány garanciát vállalna az ágazati bértarifa rendszer létrejöttét ösztönző konkrét intézkedésekre: jogszabály-módosításra, ágazati párbeszéd megerősítésére, és a megállapodásokat elősegítő ösztönzőkre.

 

Izraeli-palesztin - Az izraeli hadsereg elfoglalta a Hamász katonai rendőrségének főhadiszállását
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 14., kedd (MTI) - Az izraeli hadsereg egyik kommandója elfoglalta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai rendőrségének főhadiszállását, erről videofelvételt készített, és a hadsereg közzétette ezt - jelentette be kedden egy katonai szóvivő.

    Egy másik egység feltárta a Hamász egyik alagútját, amelynek lejárata a Gázai övezet egyik mecsetjében található. Előtte a mecsetbe behatolni készülő katonákat a hamászosok páncéltörő rakétákkal támadták, mire a hadsereg segítségül hívta a légierőt, és így tudtak végezni velük - közölte egy másik katonai szóvivő.
    A hadsereg kedd reggeli közleménye szerint a légierő az előző nap mintegy kétszáz olyan célpontot támadott, amelyet a Hamászhoz köthetőnek vélt: fegyveres osztagokat, fegyvergyártó műhelyeket, parancsnokságokat. Este az izraeli haditengerészet csapást mért egy katonai kiképzőtáborra és egy raktárra, amelyet a terrorszervezet "haditengerészeti" részlege használt.
    Hétfőn két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben: egy 21 éves sorkatona és egy 27 éves tartalékos. Ezzel negyvenhatra nőtt a gázai szárazföldi hadjárat október 28-i kezdete óta az ott elesett izraeli katonák száma. A Hamász Izrael elleni váratlan, október 7-i terrortámadásától számítva a szárazföldi offenzíváig háromszázhatvanöt katona vesztette életét.
    Az izraeli hadsereg megkezdte inkubátorok szállítását egy izraeli kórházból a gázai Sifa kórházba. "Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkíméljük a civil lakosságot, segítsünk evakuálásában, valamint megkönnyítsük az egészségügyi felszerelések és élelmiszerek bejuttatását az övezetbe. Nem a gázai lakosság ellen folytatunk háborút" - szögezte le X-oldalán az egyik katonai szóvivő.
    A Hamász hétfőn este közzétett egy videót, amelyen a Nahal Oz izraeli laktanyából október 7-én az övezetbe elhurcolt Noa Marciano katona látható. A terrortámadás napján elvittek a Gázai övezetbe egy terhessége végén lévő nőt is, akinek a számítások szerint már szülnie kellett.
    Izraeli szakértőknek sikerült azonosítaniuk a Hamász támadásában meggyilkolt Vivien Silver 72 éves békeaktivista földi maradványait. A Beri kibucban élő asszony önkéntes munkában éveken át saját autójával, saját költségén szállított gázai betegeket izraeli kórházakba ellátásra, gondoskodott róluk izraeli tartózkodásuk alatt, majd visszaszállította őket az erezi átkelőhelyhez.
    Danny Danon, az Izraelben kormányzó Likud, valamint Ram Ben Barak, az ellenzéki Van Jövő párt parlamenti képviselője közösen cikket írt a The Wall Street Journal című amerikai lapba, és ebben arra szólította fel a világ országait, hogy fogadják be a Gázai övezetből menekülni akaró palesztinokat.
    "Még a viszonylag csekély számú - akár csak tízezer - gázai befogadása is jelentősen javítana az övezetbeli humanitárius helyzeten. A nemzetközi közösségnek erkölcsi lehetősége és kötelessége, hogy együttérző legyen a gázai lakossággal, és közreműködjön a Közel-Kelet békéjének és stabilitásának, a gázaiak jobb életkörülményeinek megteremtésében" - írták.
    A ciszjordániai palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint hat palesztin életét vesztette hétfőn este Túl-Karmban izraeli katonákkal történt összecsapásokban, valamint további tizenkettő megsebesült, négyen életveszélyesen. Szemtanúk szerint legkevesebb ketten tűzpárbajban haltak meg, vagyis ők is lőfegyvert használtak.
    Szintén Ciszjordániában izraeli katonák hétfőn este agyonlőttek egy palesztint, aki egy útkereszteződésben megpróbált leszúrni egy katonát a Hebrontól északra található Anon helységben.

 

szexuális erőszak miatt évek óta körözött férfit hoztak haza külföldről
 

    Budapest, 2023. november 14., kedd (MTI) - A brit hatóságok segítségével sikerült visszahozni Magyarországra egy 36 éves pápai férfit, aki ellen szexuális erőszak és más bűncselekmények miatt volt érvényben elfogatóparancs - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

    Mint írták, a férfi 2020 augusztusában ismerkedett meg egy 18 éves lánnyal, akit Pápán egy családi házban fogva tartott, több alkalommal megütötte, és akarata ellenére közösült vele.
    A bántalmazástól a lány zúzódásos sérüléseket szenvedett, szülei siettek a segítségére, és sikerült kimenekíteniük a házból. A férfi a szülőket azzal fenyegette meg, hogy kiírtja a családot és rájuk gyújtja a házukat.
    A tájékoztatás szerint néhány nappal ezelőtt a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ jelezte a Pápai Rendőrkapitányság felé, hogy a 2021-ben kiadott európai elfogatóparancs alapján a férfit elfogták és át kívánják adni a magyar hatóságoknak. A több mint két éve ismeretlen helyen tartózkodó férfit a brit hatóságok múlt pénteken éjszaka repülőgéppel szállították Magyarországra - közölték.
    A rendőrök a férfit a budapesti repülőtéren átvették, majd őrizetbe vették, és gyanúsítottként hallgatták ki. Személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak, valamint könnyű testi sértés és zaklatás gyanúja miatt folyik eljárás ellene - olvasható a rendőrség honlapján.

 

Médiaunió: a magyarok több mint húsz százaléka vált már online csalás áldozatává
 

    Budapest, 2023. november 14., kedd (MTI) - A magyarok több mint húsz százaléka vált már online csalás áldozatává, ráadásul a kiberbűncselekmények elkövetői egyre kreatívabb eszközökkel csalják tőrbe áldozataikat, megtévesztve ezzel még a rutinos internethasználókat is - közölte a Médiaunió Alapítvány kedden az MTI-vel.

    A szervezet közleményében azt írta, egyre többen aggódnak, hogy szeretteik is áldozatul eshetnek az internetes és banki csalásoknak. Hozzátették: különösen azok vannak veszélyben, akik kevésbé ismerik a digitális világot és sokszor nehezebben tájékozódnak az online térben.
    Kiemelték: a kiberbűnözők és banki csalók ellen folyamatos körültekintésre van szükség, odafigyeléssel és megfelelő tájékoztatással azonban hatékonyan megakadályozható, hogy szeretteink áldozattá váljanak. Az alapítvány szakértői ezért összegyűjtötték a hasznos gyakorlati tippeket az online csalások kivédésére.
    A közleményben idézték Szinai Ádámot, a KiberPajzs elnevezésű kampány kommunikációs szakértőjét, aki azt javasolta, a felhasználók mentsék el a bank hivatalos webcímét a böngészőben a kedvencek közé, ahonnan már újragépelés nélkül, biztonságosan előhívható. Ugyanis ha egy felhasználó az internetes keresőoldalakon írja be a bank nevét, fennáll a veszély, hogy a valódi felület helyett a keresés során a lista elején szereplő hamis linkekre kattint.
    Felhívta a figyelmet arra is: fontos, hogy senki ne használja több helyen ugyanazt a jelszót, ha pedig újat kell létrehozni, legyen legalább 12 karakteres, legyenek benne nagybetűk, számok és különleges írásjelek is. Nem ajánlott a könnyen kitalálható jelszavak használata, mint például a háziállat neve és születési éve. Jó megoldás lehet, ha jelszóként például egy közmondás kezdőbetűit használják az emberek, számokkal és speciális karakterekkel kiegészítve - jegyezte meg.
    Javasolta továbbá a kétlépcsős hitelesítés használatát, és vírusirtó beállítását. A szakértő kitért a gyanúsan hangzatos online befektetésekre, és kiemelte: ami túl szép, hogy igaz legyen, az valószínűleg átverés, még akkor is, ha ismert emberek vagy cégek nevében hirdetik. A tapasztalatlanabb internetezőket könnyen félrevezethetik a kecsegtető, szokatlanul magas hozamot ígérő befektetéssel, vagy épp mesés kriptovaluta-vásárlási lehetőségekkel csalogató kiberbűnözők - hívta fel a figyelmet a szakértő.
    Azt javasolja továbbá, hogy senki ne töltsön le ismeretlen szoftvert a számítógépére, különösen akkor ne, ha ezt egy cég vagy hatóság nevében, telefonon kérik.
    Megjegyezte: egyes pénzintézeteknél kérvényezhető, hogy más is kapjon a számlatulajdonos fiókjáról kártya- vagy számlafigyelő SMS-szolgáltatást, és ha a családtagok ilyet igényelnek, gyorsan közbe tudnak lépni, ha valami gyanúsat tapasztalnak. Természetesen ehhez az érintett kifejezett szándéka és hozzájárulása szükséges - emelte ki Szinai Ádám.
    A szakértő hangsúlyozta: az internetes banki csalók nem mindig az interneten keresztül szedik áldozataikat, gyakori módszer, hogy telefonon keresztül próbálnak áldozatokat csalni a hamis felületekre és alkalmazásokra. Emellett az sem ritka, hogy egyszerűen egy telefonhíváson keresztül próbálják kiszedni a gyanútlan emberek személyes és banki adatait.
    Felhívta a figyelmet arra, érdemes végigbeszélni a családdal, melyek azok a tipikus mondatok, amelyek azonnal elárulják a csalókat. Egy valódi banki ügyintéző ugyanis soha nem kéri, hogy adjuk meg a nevünket, hiszen pontosan tudja, kit keres, nem ijesztget vagy sürget és nem mond olyat, hogy azonnal döntenünk kell. Emellett nem "kapcsol egy másik bankot", hiszen ez a banktitok súlyos megsértése lenne és nem kérdezi meg, hogy melyik banknál van számlánk, hiszen pontosan tudja, és egy valódi bank csak a saját ügyfeleit keresi fel. A valódi banki ügyintéző soha nem kér netbankos felhasználónevet, jelszót, CVC-kódot, a bankkártya lejárati dátumát, vagy egy SMS-ben kapott jóváhagyó kódot és nem kéri, hogy segítsünk átutalni a pénzünket egy biztonságos számlára, mert a jelenlegi "veszélyben van", mivel nem utalhatnak pénzt senki nevében - sorolta a szakértő.
    Szinai Ádám szerint érdemes kinyomtatni és jól látható helyre kitenni a kiberbiztonsági edukációra létrehozott "A kulcs te vagy!" program sorvezetőjét.
    A közleményben arról is írnak, mi a teendő, ha megtörtént a baj. Csalás gyanúja esetén mindig a banki ügyfélszolgálatot kell először hívni, a legtöbb pénzintézet telefonos menüjében külön menüpont van a visszaéléseknek.
    Az ügyintézők gyakran javasolják, hogy a segítségükkel haladéktalanul tiltsuk le a bankkártyát, illetve szükség esetén az elektronikus csatornákhoz való hozzáférést. Ez azért fontos, mert a limitek nullára állításával átmenetileg ugyan megakadályozhatjuk a következő kártyás tranzakciót, teljes biztonságot a kártya - szükség esetén az elektronikus csatornák - tiltása jelent. Miután az érintett beszélt az ügyfélszolgálattal, ne felejtse el megtenni a rendőrségi feljelentést sem - sorolta a teendőket a szakértő.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 14., kedd (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    Egy hullámzó frontálzóna szeli ketté kontinensünket, amely a középpontjával Dánia felett található ciklonhoz tartozik. A frontzóna mentén erősen felhős vagy borult az ég, és többfelé fordul elő csapadék. Jellemzően eső, záporeső, de az Alpok mentén már havazás is. A Kelet-európai-síkság felett is alacsonynyomású képződmény alakítja az időjárást. A mediterrán térségben viszont főként anticiklonális hatások érvényesülnek, így ott nyugodt idő a meghatározó.
    A Kárpát-medence időjárását szerda estig eleinte a már említett frontálzóna alakítja, így többfelé kell csapadékra számítani, majd szerdán napközben már anticiklon peremére kerül hazánk.

    Várható időjárás szerda éjfélig:
    --------------------------------
    Éjszaka mindenütt beborul az ég, és többfelé várható tartós eső, elsősorban a déli országrészben kiadós mennyiség is eshet. Hajnaltól északnyugat felől csökkenni kezd a felhőzet és a csapadékhajlam is. Szerdán reggel, délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek, de napközben a felhőátvonulások mellett már többórás napsütés várható néhol záporokkal. A nyugati, délnyugati szél kedden élénk, olykor erős lesz, szerdán nagy területen északnyugatira fordul, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 11 és 17 fok között valószínű, nyugaton, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

Országjárásra indult az NMHH "Mobil a családom?" programja
 

    Szeged, 2023. november 14., kedd (MTI) - Első alkalommal Szegeden, a Belvárosi Moziban tartott interaktív előadást, szülőknek és gyerekeknek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Momentán Társulat. A Mobil a családom? programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet  az online életvitel kihívásaira és a családok digitális biztonságára.

    Az előadás ahhoz a Mobil a családom? nevet viselő országos kampányhoz kapcsolódik, amelyet még júniusban az NMHH abból a célból indított, hogy segítse a szülőket és a gyerekeket az online életvitel és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében, valamint hogy minél többet beszélgessenek a családok a mobileszközök biztonságos használatáról.
    Szeged az első állomása annak az ötállomásos országos körútnak, amely keretében rendhagyó módon, színpadi játékokkal, szórakoztató formában mutatják be a digitális eszközök használatával kapcsolatos örömöket, kihívásokat, nehézségeket.
    Somogyi Ákos Gergő, az NMHH gyermekvédelmi főosztályvezetője az előadás előtt elmondta, hogy a mobileszközök használata és az online jelenlét egyre nagyobb részét teszi ki az életünknek, amely sok kihívás elé állítja a családokat, vagy akár az iskolai környezetet is. Hozzátette, az országjáró turnéra azért indultak el, hogy az általánostól eltérően, egy interaktív színpadi jelenet formájában hívják fel a figyelmet ezekre a kihívásokra, problémákra.
    A színpadon egy négytagú család mindennapi élethelyzeteit játszották el, amelyek a túlzott mobilhasználat, a videójáték-függőség, vagy a gyermekeket érintő online zaklatások problémáival szembesítették a közönséget. Az NMHH gyermekvédelmi szakértői a jeleneteket folyamatosan elmagyarázták, kommentálták. A közönséget bevonva, ötleteket is adtak mind a fiatalok, mind pedig a szülök szempontjából, hogy miként kéne másképpen cselekedni egy adott helyzetben, majd újra is játszották azokat.
    Az NMHH a programban tíz - többek között a túlzott képernyőidőre, az online veszélyekre, az adataink védelmére irányuló - tanácsot  fogalmazott meg a családok számára a mobileszközök használatával kapcsolatosan, amelyeket mind az öt állomáson szeretnének közvetíteni. Idén még - november 30-án - Szombathelyre is ellátogat a program, majd a tervek szerint az országjárás 2024 tavaszán folytatódik Pécsen, Debrecenben és Sopronban.

 

Izraeli-palesztin - Az izraeli erők bevették a tengerparti Sáti menekülttábort
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 14., kedd (MTI) - Az izraeli hadsereg egységei a tengerparti Sáti menekülttáborban felszámolták a Hamász erőit - tudatta a katonai szóvivő kedden.

    A Gázai övezet északnyugati részén, a tengerpart közelében fekvő Sáti menekülttábor a Hamász egyik, jelentős terrorista infrastruktúrával rendelkező erőssége volt, többek közt a Sáti zászlóalj otthona, amely kulcsszerepet játszott az október 7-i, Izrael elleni terrortámadásban.
    Az izraeli hadsereg 162-es hadosztálya eddig több mint 160 alagútlejáratot fedezett fel, mintegy 2800 terrorista célpontra támadt, és a Hamász mintegy ezer fegyveresét, köztük parancsnokokat öltek meg.
    Ez a hadosztály vette be az iszlamista terrorszervezet több, stratégiai és létfontosságú erősségét, köztük a 17-es erődítményt, a Hamász biztonsági negyedét, a Rantiszi kórház környékének egységeit, - ahol a Hamász izraeli túszokat is fogva tartott,- és egyik legkiemelkedőbb területük a Sáti menekülttábor volt, ahol további egységekkel közösen harcoltak a Hamász kiszorításáért.
     A Sátiban harcoló kommandós egységek a többi között rajtaütöttek egy iskola területén működő iszlamista csoporton, ahol páncéltörő rakéták indítóállásait és nagy mennyiségű fegyvert találtak.
    Az elmúlt napokban az izraeli katonák átvették az irányítást emellett a Hamász katonai célokra használt kormányzati negyede felett Gázaváros Ejlin és Rimal körzetében is.
    A Goláni kommandó harcosai razziát tartottak a kormányzati központ épületében, ahol a Hamász hadi és belügyi minisztériumai, katonai hírszerző irodái, a szervezet főhadiszállása és más erődítményei voltak, és olyan kiképző helyei is, melyeket az október 7-e támadás előkészítésére használt.
    Az izraeli hadsereg értesítette Noa Marciano, 19 éves katonanő családját, hogy életét vesztette a Hamász fogságában. Az iszlamista szervezet hétfőn egy ezt bizonyító videofelvételt tett közzé róla. Marcianot az egyik övezet környéki izraeli támaszpontról rabolták el október 7-én.
    A túszok kiszabadítása érdekében kedden családtagjaik tüntető menetbe kezdtek Tel-Avivból Jeruzsálembe. Várhatóan szombaton érnek a miniszterelnöki hivatalhoz, ahol a szűk hadikabinettől felvilágosítást követelnek a fogolycsere tárgyalásokon elfoglalt izraeli álláspontról. "Mindannyian, az elraboltak és meggyilkoltak családjai egy nagy családdá váltunk. Válaszokat követelünk" - mondta egyik képviselőjük indulásuk előtt. "Eltelt 39 nap, és közben embereket, gyerekeket veszítünk. Követelem Benjámin Netanjahutól és az egész kabinettől, hogy tettekben adjon nekünk válaszokat. Nincs több erőnk. Hozzák haza a családjainkat!" - tette hozzá.

 

Izraeli-palesztin - Szóvivő: az izraeli hadsereg folytatja a Hamász katonai infrastruktúrájának felszámolását a Gázai övezetben
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Az izraeli hadsereg folytatja a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet katonai infrastruktúrájának felszámolását a két fél között október 7-e óta tartó fegyveres konfliktusban, a katonák az övezet északi részén egyre nagyobb területet ellenőrzésük alá vonva átkutatnak minden épületet - közölte hétfőn a hadsereg szóvivője.

    A katonák fegyvereket, robbanószereket, haditerveket találtak iskola- és egyetemi épületekben, mecsetekben és az iszlamisták otthonában - tette hozzá Daniel Hagari.
    Izrael szerint a Hamász legalább részben civil épületekben építette ki a katonai infrastruktúráját, mint például az al-Kudsz Egyetemen vagy a legjelentősebb gázai mecsetben, az Abu-Bakrban, ahol a katonák már jelentős mennyiségű robbanószert találtak.
    Egy izraeli tartalékos osztag rajtaütött az Iszlám Dzsihád nevű palesztin terrorszervezet egyik magas rangú tagjának otthonán, amelyben még a gyerekszobában is fegyvert találtak. Egy másik műveletben, Bét-Hanún környékén, egy alagútban szintén fegyverekre és hírszerzési anyagokra bukkantak.
    Az övezet északi részén összecsapásban meghalt egy izraeli kommandós tiszt és az egyik beosztottja, egy további katona pedig súlyosan megsebesült.
    A palesztin övezet északi részén található Kamal Advan kórház igazgatója vasárnap este beszámolt arról, hogy üzemanyaghiány miatt teljesen leállt az intézmény működése. Elmondta, hogy a betegeken kívül mintegy ötezer menekült lakos húzza meg magát az épületben.
    Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatalának (OCHA) gázai részlege közölte, hogy az utóbbi két napban tizenkét beteg, köztük két koraszülött halt meg a szintén északi Sífa Kórházban az orvosi felszerelések és gyógyszerek hiánya miatt, és három ápolónő is életét vesztette a kórház közelében folyó harcokban. A kórházban szombati adatok szerint 39 koraszülött csecsemőt próbálnak meg ellátni, az ápolók kézzel végeznek rajtuk mellkasi masszázst, hogy életben tartsák őket. Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi humanitárius szervezet egyik orvosa azt közölte, hogy az intenzív osztályon 17 beteg van. A Hamász szerint az övezet északi részében már egyetlen kórház sem működik.
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a már egy hete nem működő Sifa Kórház mintegy 2300 embernek szolgál menedékül. A Hamász azt állítja, hogy a kórházban ellátott koraszülöttek egy része üzemanyaghiány és ennek következtében áramszünet miatt halt meg. A szervezet tagadja azt az izraeli vádat - amelyet pedig Izrael egy videofelvétellel is alátámaszt -, hogy fegyveresei megakadályozták az izraeli hadsereget a kórház számára történő üzemanyag-szállításban, mondván, hogy az átadni akart háromszáz liter édeskevés, nagyon gyorsan elfogy.
    Egy videofelvétel tanúsága szerint, amelyet az elmúlt hétvégén vettek fel, és amelyet bemutatott a Kan izraeli közszolgálati tévé, a Hamász fegyveresei az övezet déli részén botokkal rátámadtak olyan gázai civilekre, akik önhatalmúlag venni akartak egy élelmiszer-szállítmányból, durván ütötték őket, majd a rakományt elvitték saját céljaikra.
    Vasárnap 826 külföldi állampolgár hagyta el a Gázai övezetet az Egyiptomba vezető rafahi átkelőn keresztül. Egyiptomi források szerint a harcok kezdete óta nem volt olyan nap, amelyen ilyen sokan távoztak volna. Rajtuk kívül kilenc sebesült palesztint is evakuáltak Egyiptomba.
    A háború kitörése óta az izraeli biztonsági erők 2600 palesztin fegyverest vettek őrizetbe, többségüket a másik palesztin területen, Ciszjordániában. Az Izraelre támadó, Gázai övezeti palesztin fegyveresek nagy részét megölték. Izraelben a hivatalos közlések szerint jelenleg 7254 palesztint tartanak fogva börtönben.

 

Országosan elérhető az ingyenes Gondosóra program
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Folytatódik a magyar kormány által elindított Gondosóra program - tájékoztatta program sajtóosztálya hétfőn az MTI-t.

    Közölték, hogy a Gondosóra program a 65 év feletti állampolgárok részére díjmentesen igényelhető.
    A csuklóra rögzíthető vagy nyakba akasztható jelzőeszköz révén az otthonukban élő emberek szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérési szándékukat - írták.  
    A Gondosóra program a Széchenyi Terv Plusz program keretében az európai uniós helyreállítási alap forrásából, 108,941 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósul meg, a projekt konzorciumi kedvezményezettjei a KSZG Kft. és a Digitális Kormányzati Fejlesztési és Projektmenedzsment Kft. - írták a közleményben.  
    A Gondosóra programra regisztrálni a www.gondosora.hu weboldalon vagy a 06-1 445-0080-as telefonszámon lehet - hívták fel a figyelmet a közleményben.

 

NMHH: számos apróságra kell figyelni az év végi online vásárlásoknál
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Számos apróságra kell figyelni a Black Friday és karácsonyi online vásárlásoknál - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) miután összegyűjtötte az online vásárlással és a csomagkézbesítéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

    A hatóság MTI-nek küldött hétfői közleményében kiemelte, a karácsonyt megelőző időszakban egyre jellemzőbb az ünnepi online vásárlás, az árucikkek böngészésétől a csomag megérkezéséig számos apróságra kell odafigyelni, hogy a vevők valóban a számukra legmegfelelőbb terméket válasszák, és közben ne legyenek csalás vagy adathalászat áldozatai.
    "Ne hagyjuk magunkat befolyásolni a döntésben" - hívja fel a figyelmet az MNHH. Hozzátették. számos webshop alkalmaz úgynevezett sötét megoldásokat (dark patterns), amelyekkel tisztességtelen módon, az emberi psziché jellemzőit kihasználva akarják befolyásolni a döntést, például "már csak 5 darab elérhető", "még 22 ember nézi ezt a terméket" felirattal. Az ilyen és ehhez hasonló sürgetés láttán gyorsabban kattintanak a vásárlók a kiválasztott termékre, és hajlamosabbak nem megalapozott vagy akár kifejezetten hátrányos döntést hozni, például nem néz meg más termékeket vagy más weboldalakat az árak összehasonlítása érdekében. Az online vásárlásnál is időt kell szánni a döntési helyzetek felismerésére, lehetőségek átgondolására - írta az MNHH.
    A hatóság szerint ellenőrizni kell azt is, hogy megbízható-e a weboldal. Körültekintőnek kell lenni a weboldal kiválasztásánál, az eddig ismeretlen, de a kiemelkedően kedvező ajánlatokat kínáló webáruház vagy online piactéren talált eladó esetén is javasolt megbizonyosodni annak megbízhatóságáról. Ellenőrizni célszerű a kereskedőket, el kell olvasni a véleményeket. Csökkenteni lehet a kockázatot előreutalás helyett az utánvételes fizetést választásával. Gyanús lehet a frissen regisztrált, "előéletmentes" eladó.
    Az NMHH figyelmeztet arra is, a webáruházaknál mindig meg kell nézni a webhely URL-jét. Ha https:// helyett csak http://-vel írják, az gyanús, az "s" ugyanis a biztonságot jelenti. Ha a böngésző címsorában egy biztonságos webhelyen (https) egy lakatot is lehet látni, az jó jel - írták. Ahol viszont nincs lakat, ott se nevet, se jelszót, se bankkártyaadatot ne adjunk meg! - figyelmeztet a hatóság.
    Számolni kell azzal, hogy karácsonyhoz közeledve egyre nagyobb lesz a csomagforgalom, ezért érdemes az online vásárlásokat is minél korábbra időzíteni, hogy a kiválasztott termék időben megérkezhessen. A megrendelés során érdemes megadni a telefonszámot, e-mail-címet, hogy a kézbesítésről a szolgáltató értesítést lehessen küldeni, illetve szükség esetén felvegyék a kapcsolatot - írják a közleményben.
    Sok esetben lehetőség van arra, hogy a postai szolgáltatótól kapott előzetes értesítésben egy előre megadott linkre rákattintva módosítani lehessen a kézbesítés időpontját, helyszínét, a fizetés módját, az értesítési telefonszámot, és akár vissza is utasíthatjuk a küldemény kézbesítését. Az értesítés általában tartalmazza a nyomkövetési linket is a küldeményről.
    "Gyanakodjunk, ha a futárszolgálat üzenetének tűnő SMS vagy e-mail szövege magyartalannak tűnik, az e-mail feladójának címe eltér a futárszolgálat hivatalos e-mail-címétől, vagy az üzenetben található link nem a futárszolgálat hivatalos oldalára navigál. Ezekre a linkekre kattintva ugyanis könnyen adathalász weboldalakon találhatjuk magunkat" - jegyezte meg az NMHH. Arra is kitértek, hogy a csomagautomaták gombamódra szaporodnak, jelenleg az NMHH nyilvántartása szerint 3300 db automata működik Magyarországon.
    Ha külső sérüléssel érkezik meg a csomag, arról mindenképpen szólni kell a futárnak, aki a kézbesítési okiraton jelzi a sérülést. Ha csak felbontás után derül ki, hogy sérült vagy hiányos az áru, akkor a címzett a kézbesítést követő három munkanapon belül tudja a postai szolgáltató felé a sérülés tényét írásban jelezni, és jegyzőkönyvbe vetetni. Ilyenkor a kártérítési igényt is jelezni lehet - mutattak rá a közleményben.
    Kitértek arra, ha a Távol-Keletről, az Egyesült Királyságból vagy más EU-n kívüli országból szereznék be a kiszemelt ajándékot, figyelni kell arra, hogy 2021. július 1-től minden harmadik országból érkező e-kereskedelmi postai küldemény automatikusan áfa-kötelessé vált és vámeljárás alá esik. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió valamennyi országában megszűnt az unión kívülről érkező, 22 euró alatti áruk áfamentessége, a 150 euró feletti értékűekre pedig - a korábbiakhoz hasonlóan - vámot is kell fizetni. Az EU-ba érkező, árutartalmú küldeményekre minden esetben vámáru-nyilatkozatot kell benyújtani, és a postai szolgáltató a 150 euró érték alatti küldemények vámkezelését, vám elé állítását a NAV-val közösen kialakított, speciális vámkezelési eljárásban, automatikusan végzi - összegezte a hatóság.

 

Elítéltek egy nőt, aki megkéselte élettársát
 

    Kecskemét, 2023. november 13., hétfő (MTI) - A Kecskeméti Törvényszék gyorsított eljárásban, jogerősen 2 év - 3 évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy kecskeméti nőt, aki italozás közben, egy éjszakai vita hevében hátba szúrta élettársát az otthonukban - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

    Négyessyné Bodó Marianna sajtószóvivő tájékoztatása szerint a pár szeptember 13-án Kecskeméten, belvárosi társasházi lakásukban italozott. Éjfél körül összevesztek, majd a nő felkapott egy konyhakést, és hátba szúrta élettársát.
    A nő maga hívott mentőt a sérült férfihoz, aki a tüdejét ért szúrás következtében nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett.

 

Szlovák kormányalakítás - Jóváhagyta programnyilatkozatát Robert Fico kabinetje
 

Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
    Pozsony, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Jóváhagyta programnyilatkozatát hétfői ülésén az új pozsonyi kormány - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Robert Fico kabinetje korábbi közlés szerint várhatóan már ezen a héten a törvényhozás elé terjeszti a dokumentumot, ily módon kérve bizalmat a parlamentben.

    Az új szlovák kormány olyan erős szociális jogállamot akar előtérbe helyezni, amely jól működő és szükséges mértékben szabályozott piacgazdaságon alapszik - áll a dokumentumban. Rámutattak: az új kabinet olyan lépések megtételét tervezi, amelyek modern és hatékonyan működő állammá teszik Szlovákiát, olyan állammá, amely hangsúlyt helyez a szociális biztonságra, a vállalkozói közeg versenyképességére, az oktatás és az egészségügy minőségének javítására, valamint arra, hogy erősítse a nyilvánosság jogállamba vetett bizalmát.
    A programnyilatkozatban leszögezik, hogy le kell állítani "a biztonsági erőkkel politikai célok mentén történő visszaéléseket", figyelmet kell szentelni a nemzeti önérzet, a függetlenség, az "egészséges hazafiság", valamint a nemzeti és kulturális hagyományok iránti tisztelet erősítésének.
    A dokumentumban leszögezik, hogy az új kormány az Ukrajnában zajló konfliktus olyan megoldását támogatja, amely a nemzetközi jogon alapul, és tiszteletben tartja Ukrajna függetlenségét, területi egységét és önvédelemre való természetes jogát. Rámutatnak: az ukrajnai helyzet azt mutatja, hogy a konfliktus katonai megoldására nincs kilátás, és a szlovák kormány a nemzetközi közösségnek a tűzszünethez és béketervekhez vezető kezdeményezéseit fogja támogatni. A programnyilatkozat egy másik pontjában leszögezik: a kormány szociális-gazdasági céljai nem teszik lehetővé a védelmi célú kiadások növelését.
    A dokumentumban továbbá megállapítják: az országra a schengeni és euróövezeti csatlakozás után újabb kihívások várnak. Ilyen az arra irányuló igyekezet is, hogy a EU-n belüli döntéshozatalban, alapvető döntéseknél többségi jóváhagyással váltsák fel az egyhangú jóváhagyást. Leszögezik: sem ez, sem a migrációs kvóták bevezetésére tett kísérletek nem egyeztethetők össze az új szlovák kormánynak az Európai Uniós tagságról és a nemzeti érdekek védelmének szükségességéről alkotott elképzeléseivel.

 

Felmérés: a magyar autósok 84 százaléka használ téli gumit
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai hatására a magyar autósoknak már a 84 százaléka használ téli gumit, további 13,5 százalék pedig négy évszakosat - derül ki a Magyar Suzuki autósok körében elvégzett kutatásából, amelynek megállapításairól közleményben tájékoztatták az MTI-t hétfőn.

    A felmérésből kiderült, hogy téli időjárás esetén tízből négyen változtatnak vezetési szokásaikon, illetve az időjárási körülményektől teszik függővé az autó használatát, a megkérdezettek harmada már novemberben téli gumira vált.
    A vizsgálat szerint azok az autósok, akik kevesebbszer használják járművüket, óvatosabbak, és 43 százalékuk véli úgy, hogy a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos az autóhasználat, 20,71 százalékuk szerint kevésbé gyors is.
    Minden második megkérdezett (51 százalék), aki gyakrabban vezet, úgy válaszolt, hogy az ónos eső, a jég és a köd visszatartja az autózástól, és csak 23 százalék válaszolta, hogy az időjárási körülmények nem befolyásolják, hogy volán mögé ül-e.
    Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 13 százaléka inkább a saját képességeiben bízik - állapította meg az elemzés.
    A felmérés szerint az autósok kiemelt figyelmet fordítanak az abroncsnyomás, valamint az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésére, valamint bevett szokás a motor előmelegítése.
    A Magyar Suzuki őszi, téli autóhasználati szokásokat vizsgáló felmérését október 16-23. között, 904 autós bevonásával készítette.

 

Többen meghaltak egy londoni lakástűzben, köztük gyerekek is
 

     London, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Öt ember, köztük három gyerek vesztette életét hétfőn egy londoni lakástűzben. Valamennyien ugyanannak a családnak a tagjai voltak.

    A lángok a brit főváros nyugati határában, a Heathrow repülőtér szomszédságában fekvő Hounslow kerület egyik lakóházában pusztítottak.
    A rendőrség beszámolója szerint a ház lakói közül egy ember eltűnt, egy másikat könnyebb sérüléssel szállítottak kórházba.
    Az oltásban tíz tűzoltóautó és hetven tűzoltó vett részt.
    A városrészben jelentős létszámú indiai közösség él, amely ezekben napokban tartja az egyik legnagyobb hindu ünnep, a diváli - a fény ünnepe - ceremóniáit. A rendezvények egyik hagyományos eleme a mécsesek gyújtása, az utóbbi években pedig az ünneplés részévé vált a petárdázás is.
    A tűzoltóság azonban egyelőre csak annyit közölt, hogy a tűz okát "nyitott kérdésként" kezeli.
    A hétfői szerencsétlenség az áldozatok számát tekintve a legsúlyosabb tűzeset Londonban a Grenfell Tower nevű 24 emeletes nyugat-londoni toronyházban 2017 nyarán kitört tűvész óta, amelynek 72 hivatalosan azonosított halálos áldozata volt.

 

Izraeli-palesztin - Hazaszállították a Gázai övezetből kimenekített lengyelek első csoportját
 

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti:
    Varsó, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Varsóba szállította hétfőn a lengyel hadsereg két repülőgépe Egyiptomból a lengyel állampolgárok első, 18 fős csoportját, amelyet előző nap a Gázai övezetből kimenekítettek.

    Jacek Goryszewski, a lengyel fegyveres erők műveleti parancsnokságának szóvivője a varsói katonai repülőtéren tartott sajtóértekezletén megerősítette: a hazaszállítottak között gyermekek is vannak.
    Újságírói kérdésre Goryszewski elmondta: a hadsereg kész további hazaszállítási feladatok teljesítésére, minden további lépés viszont a lengyel külügyminisztérium és a lengyel államfői hivatal kötelékében működő Nemzetbiztonsági Iroda (BBN) döntésén múlik.
    Andrzej Duda lengyel elnök pénteken közzétett utasításának értelmében a november 10. és 19. közötti időszakra egy 150 fős lengyel katonai kontingenst irányítottak át Egyiptomba. A misszió keretében a Gázai övezetből kimenekített lengyel állampolgárokat szállítják haza katonai gépekkel.
    Jaciek Siewiera, a BBN főnöke szombaton megerősítette: a fegyveres konfliktus október 7-i kezdete óta több mint 25 lengyel rekedt a Gázai övezetben, és egyiküket - az Izraelben élő lengyel állampolgárságú történészt, a 75 éves Alexander Danzigot - a Hamász palesztin szélsőséges szervezet túszul ejtette.
    Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter hétfőn újságíróknak elmondta: a többi lengyel állampolgár kimenekítése érdekében a lengyel diplomácia kapcsolatban marad Izraellel, Egyiptommal és a Palesztin Nemzeti Hatósággal.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    A kontinens időjárását döntően továbbra is nyugatról kelet felé mozgó ciklonok és frontjaik alakítják. Jelenleg egy-egy markáns légörvényt figyelhetünk meg a Brit-szigetektől nyugatra és a Kelet-európai-síkság fölött. A frontok mentén többfelé esik az eső, néhol zivatar is kipattan. Anticiklonális hatások a Skandináv-félsziget legészakabbi részei mellett a mediterrán térségben érvényesülnek, így itt többnyire napos, eseménytelen, enyhe az idő, sőt a legdélebbi tájakon 25 fok feletti maximumok is előfordulnak. Északabbra haladva azonban gyorsan hűvösebb területekre érünk, a Földközi-tenger északi partvidékein is már 20 fok alatti csúcsértékek jellemzőek, Skandinávia legnagyobb részén pedig napközben is fagy.
    Kedd estig a Kárpát-medence előbb a nyugat-európai ciklon előoldalára kerül, így átmenetileg melegszik az idő, majd kedden megérkezik fölénk a ciklon hidegfrontja, amely a térségünk felett hullámot is vet.

    Várható időjárás kedd éjfélig:
    ------------------------------
    Többnyire erősen felhős vagy borult időben lesz részünk, csak kevés helyen szakadozhat fel hosszabb időre a felhőzet. Hétfőn csak helyenként lehet gyenge csapadék, estétől viszont északnyugat felől mind több helyen ered el az eső. Kedden is összességében többfelé kell időszakosan esőre, záporra számítani, de napközben nagyobb területen akár hosszabb csapadékszünet is lehet. Hétfő estétől a délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, éjfélt követően olykor meg is erősödik.
    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között várható, az északkeleti harmadban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legtöbb helyen késő este beáll a minimum, majd reggelre több fokot emelkedik a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 12 és 20 fok között várható, a Dél-Dunántúlon lesz a legmelegebb.

 

LMP: a kormány "vakon repül" az akkumulátorgyárak ügyében
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - Keresztes László Lóránt (LMP) szerint "a kormány gyakorlatilag vakon repül" az akkumulátorgyárak építésének ügyében, és már "letette a fegyverét az idegen gazdasági érdekek kiszolgálása tekintetében", miközben fel sem tudja mérni, hogy milyen környezeti hatásai lesznek ennek a folyamatnak.

    A politikus erről hétfőn, sajtótájékoztatón beszélt, azt követően, hogy a parlament általa elnökölt Fenntartható fejlődés bizottsága megtartotta Nagy István agrárminiszter éves meghallgatását.
    Keresztes László Lóránt arra alapozta kijelentését, hogy miközben a kormány akkumulátor-stratégia végrehajtása mellett döntött, jelzések szerint ehhez nem készült el a mindennek árát megmutató stratégiai környezeti értékelés, szerinte legalábbis erre mutat, hogy egyetlen megkérdezett kormányzati tisztségviselő sem tudott bemutatni ilyen dokumentumot.
    A politikus hangsúlyozta: a kormányzat lényeges elvi kinyilatkoztatása, mennyire fontos természeti kincseink megóvása, a felelős politizálás a jövő nemzedékek jogainak védelme érdekében, ám szerinte teljesen más irányba mutatnak az elmúlt évek döntései, kormányzati cselekvései.
    A természetvédelem ügye, a természet kincseinek megóvásának kérdése az elmúlt évtizedekben nem volt olyan veszélyben, mint mostanában - összegezte frakciója álláspontját Keresztes László Lóránt.
    Szerinte miközben a kormány e kincsek védelme és a gazdaságfejlesztés közötti összhang megteremtéséről beszél, "ez az egyensúly végérvényesen felborult, és döbbenten állunk az előtt, hogy a természetvédelemért felelős miniszter sem kíván ebben a küzdelemben, úgymond, a természeti kincsek megóvásának az oldalán szerepet vállalni".
    Hozzátette: azt várnák el a minisztertől, hogy "ne szép szavakat fogalmazzon meg, hanem kőkeményen küzdjön meg azért, ne épülhessenek ilyen szennyező gyárak a magyar termőföldön".
    Keresztes László Lóránt hangsúlyozta: az LMP súlyos kihívásokat lát az akkumulátorhulladék kezelésével kapcsolatban, fontosnak tartja, hogy meg kell állítani Magyarország "lecsapolását, kiszárítását", valamint egyetértenek azzal, hogy meg kell őrizni Magyarország GMO-mentességét, valamint el kell kerülni, hogy hatályos engedélyének lejárta után ismét engedélyezzék a potenciálisan rákkeltő glifozát további használatát.

 

Kibervédelmi intézet: a Magyar Posta arculati elemeit használják adathalászok
 

    Budapest, 2023. november 13., hétfő (MTI) - A Magyar Posta nevét és arculati elemeit felhasználó adathalászlevelekre hívja fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

    A szervezet a Facebook-oldalán hétfőn azt írta: az elmúlt napokban egyre több az olyan adathalászlevél, amelyet a Magyar Posta nevében küldenek a támadók, az eredetire megszólalásig hasonlító, de káros weboldalra vezető hivatkozással.
    A szervezet a honlapján is közzétette figyelmeztetését, ott kiemelték: a Magyar Posta nevét és arculati elemeit felhasználó adathalászlevelek csomagszállítás ürügyén próbálják megszerezni a felhasználók személyes adatait. Hozzátették: az üzenetek szövegezése alapvetően azonos, helyesírásilag pontos, javarészt tegeződő.
    Kitértek arra: a káros weboldalak sok esetben rendkívül jól utánozzák a valódi felületeket az arculati elemek - például logók, színek, tipográfiai jellemzők - lemásolásával, azonban a weboldal címe ekkor is árulkodó lehet.
    A kibervédelmi intézet azt javasolja, aki ilyen és ehhez hasonló adathalász-e-mailt kap, ne kattintson az üzenetben érkező, bejelentkezési vagy személyes, illetve érzékeny adat megadását kérő hivatkozásra. Azt ajánlották, a címzettek minden esetben keressenek rá az adott cég vagy szervezet hivatalos weboldalára, és ott bejelentkezve ellenőrizzék a kapott üzenet valódiságát.
    Amennyiben munkahelyi e-mail-fiókba érkezik gyanúsnak ítélt levél, ajánlott spamüzenetként megjelölni és értesíteni a szervezet információbiztonsági felelősét, rendszergazdáját.
    Felhívták a figyelmet arra is, hogy az adathalász-üzenetek csatolmányt is tartalmaznak (például Microsoft Word-dokumentumot, vagy tömörített .iso vagy .pdf kiterjesztésű fájlt). Azt javasolták, a címzettek ezeket ne nyissák meg és ne töltsék le.
    Az adathalászatról bejelentést lehet tenni a csirt@nki.gov.hu e-mail-címen.

 

Hóviharok okoznak fennakadást a közlekedésben Románia hegyvidéki részén
 

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti:
    Kolozsvár, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Hóviharok okoztak fennakadást a közlekedésben vasárnap Románia hegyvidéki részén, az ország más térségeiben az erős szél által kidöntött fák akadályozták a gépkocsiforgalmat - adta hírül a román sajtó a helyi hatóságok közléseit idézve.

    Vasárnap reggelre az ország több megyéjében jelentős mennyiségű hó esett a hegyekben, több utat nem sikerült időben letakarítani. A Digi 24 hírportál szerint a hó miatt turisták - köztük magyarországi kirándulók - rekedtek Bihar megye népszerű kirándulóhelyén, a Pádis-fennsíkon.
    A térségbe vezető utat 25 centiméteres hótakaró borítja, az erős szél több fát az úttestre döntött, tovább akadályozva a közlekedést. Mircea Malan, a Bihar megyei közgyűlés alelnöke közölte: csapataik órák óta dolgoznak az akadályok elhárításán.
    Hó borítja Hargita megye hegyvidéki útjait is, a román útügyi hatóság Brassó területi igazgatósága szerint a Bucsin-tetőn, Borszék, a Gyilkos-tó térségében és Hargita-fürdőn is havazott. A székelyföldi megyében másodfokú viharriasztás van érvényben.
    Parajd közelében a mentőalakulatok közbelépésére volt szükség, miután egy fa gépkocsira zuhant, a jármű vezetője kisebb sérüléseket szenvedett - írta az Agerpres hírügynökség.
    Dolgoznak a hókotrógépek az Erdélyt Moldvával összekötő Borgói-hágón is, ahol helyenként 10 centiméteres a hótakaró és az úttestre kidőlt fák is akadályozzák a gépkocsiforgalmat.
    Bukarestben is több helyszínen a tűzoltóknak kellett beavatkozniuk, miután az erős szél fákat döntött ki.
    Románia számos megyéjében vasárnap estig másodfokú vihar- és szélriasztás van érvényben.

 

Párbeszéd: a "lélegeztetőgép-bizniszben" érdekelt üzleti körök bukkannak fel Soroksáron
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - A "lélegeztetőgép-bizniszben" érdekelt üzleti körök bukkannak fel a Soroksárra tervezett kínai vegyianyag-elosztó körül - mondta a Párbeszéd - Zöldek uniós tanácsadója vasárnap online is követhető sajtótájékoztatón.

    Jávor Benedek arról beszélt, hogy a vegyianyag-elosztó tervét a kormány többször "igyekezett cáfolni", de szeptemberben Soroksáron és a környéken jelentős területeket beruházási célra átminősítettek, ami "nem támasztja alá azt a vélelmet, hogy itt nem készül valami gyanús beruházás".
    A Párbeszéd fényt derített arra is - folytatta az ellenzéki politikus -, hogy a tervezett vegyianyag-elosztó körül az az üzleti kör bukkan fel, amelyik korábban "a lélegeztetőgép-üzletek egy részét is kézben tartotta", és "ezek az üzleti körök valahogy itt ezen a területen találkoznak".
    Jávor Benedek egy újságcikkre hivatkozva azt mondta, "semmi okunk nincs megnyugodni, úgy néz ki, hogy a kormányzati cáfolatok ellenére valami készül itt, jelentős beruházási területeket alakítottak ki, jelentős kínai kapcsolatokkal rendelkező cégek bukkannak fel a beruházásnál". A környék környezeti biztonságát, az itt élők egészségét és a természeti értékeket is veszélyeztető tevékenység alakul Soroksáron - tette hozzá.
    Jelezte: pártja nyomon fogja kísérni a beruházás alakulását, mert meg akarják akadályozni, hogy "kínai érdekeket kiszolgálva tönkretegyék Soroksár, Gyál és Dunakeszi környezetét".

 

DK: újabb veszélyes akkumulátorüzem épül Iváncsán
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Újabb veszélyes akkumulátorüzem épül Iváncsán - mondta a DK környezetvédelmi és klímaügyi árnyékminisztere, valamint az ellenzéki párt dunaújvárosi alpolgármestere vasárnap online sajtótájékoztatón.

    Kocsis-Cake Olivio kijelentette: azonnali beavatkozásra van szükség. Szerinte az "újabb, még veszélyesebb" akkumulátorüzem Iváncsán "azt bizonyítja, hogy korlátok és ellenőrzés nélkül egyik napról a másikra bármely településen megjelenhetnek" ilyen üzemek.
    A DK azt követeli, hogy azonnal függesszék fel minden, akkumulátor gyártásához kapcsolódó üzem építését, a már működő üzemeket pedig független szakértők vizsgálják át, és mérjék fel a katasztrófavédelmi és munkavédelmi kockázatokat - mondta el a DK árnyékminisztere.
    Hozzátette: a készülő beruházásoknál mindenütt előzetes környezet- és katasztrófavédelmi hatásvizsgálatot kell végezni, továbbá minden érintett településen tájékoztatni kell az embereket az épülő üzemek veszélyeiről, a helyi lakosok többségi akaratával szemben pedig egyetlen ilyen üzem sem épülhet fel.
    Szabó Zsolt dunaújvárosi alpolgármester azt hangoztatta, hogy a DK megállítaná az "akkumulátorlobbit". A helyi tiltakozás ellenére épülne egy újabb, "még környezetszennyezőbb" üzem Iváncsán, egy akkumulátortesztelő létesítmény, ahol az akkumulátorokat "mindenféle fizikai behatásnak teszik majd ki", "összezúzzák, felforrósítják és átszúrják azokat" - közölte a DK-s alpolgármester.
    A környékbelieket nem tájékoztatták, környezethasználati és katasztrófavédelmi eljárást sem folytattak le - mondta Szabó Zsolt. Jelezte: mindent meg fog tenni a már működő üzem leállításáért és a bővítés ellen, amíg a hatásvizsgálatokat nem végzik el a hatóságok.

 

LMP: béremelésre van szükség a szociális ágazatban
 

    Pécs, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Legalább az átlagkereset szintjére kell emelni a szociális szektorban dolgozók bérét, ezzel is vonzóvá kell tenni a fiatalok számára a szakmát - mondta az LMP népjóléti és családügyi szakszóvivője vasárnap Pécsen.

    Hohn Krisztina a szociális munka napján tartott, online is közvetített sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet arra, hogy ugyan minden évben november 12-én ünneplik a szociális munkásokat, az igazi elismerést számukra nemcsak az országszerte kiosztott kitüntetések, hanem a kormány részéről egy jelentős béremelés jelentené.
    Az ellenzéki párt politikusa kijelentette: ahhoz, hogy a jövőben is legyenek szociális dolgozók, és legyen, aki gondoskodik majd az idősekről és a családokról, mielőbbi jelentős béremelésre van szükség az ágazatban.
    Az LMP már évek óta harcol az ágazat dolgozóinak nagyobb anyagi megbecsülése érdekében, "hiszen ők azok, akik segítik a mindennapokban azokat a családokat, akik rászorulnak a segítségre, legyenek azok gyerekek, felnőttek, idősek, akár idősotthonokban (...) vagy rossz körülmények között élők" - emlékeztetett, hozzáfűzve: számos indítványuk, javaslatuk ellenére az anyagi elismerés mindeddig elmaradt.
    Úgy vélte, amennyiben a kormány nem becsüli meg a szociális dolgozókat, nem emeli keresetüket legalább az átlagbér szintjére, akkor előfordulhat, hogy néhány év múlva nem lesz, aki gondozza a rászorulókat.
    Közölte: az LMP a szektor dolgozóinak és a szociális ágazat fennmaradása érdekében újra és újra be fogja adni a béremelést célzó javaslatait a kormánynak, amíg a kabinet be nem látja, hogy az országban élő idősekről és rászoruló családokról való gondoskodás csak így biztosítható hosszú távon.

 

Személyautó és villamos ütközött Budapesten az Astoriánál
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Személyautó és villamos karambolozott Budapest V. kerületében, a Múzeum körúton, az Astoriánál - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel vasárnap.

    A gépkocsiból mindenki kiszállt, és a villamost is elhagyták az utasok, tűzoltók érkeztek a helyszínre, a Múzeum körúton az Astoria után sávlezárás van.
    A BKK Info közlése szerint a 47-es és a 49-es villamos a műszaki mentés idején nem közlekedik a Szent Gellért tér és a Deák Ferenc tér között.

 

Izraeli-palesztin - Hadsereg: több civilt megsebesített egy Libanonból Izraelbe lőtt páncéltörő rakéta
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
    Jeruzsálem, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Többeket megsebesített egy Libanonból Izraelbe átlőtt páncéltörő rakéta, miközben Izrael tovább folytatja a harcokat a Gázai övezet mellett az északi, libanoni határon és Ciszjordániában is a szélsőséges palesztin iszlamisták ellen - közölte az izraeli hadsereg vasárnap.

    Egy ember életveszélyesen, öt másik civil pedig súlyosan megsebesült a Libanonból indított páncéltörő rakéta miatt. Munkáltatójuk szerint az áldozatok a helyi elektromos művek dolgozói voltak, akik a megrongálódott villanyvezetékeket javították a korábban már kiürített határvidéken.
    Az izraeli média közlése szerint a palesztinokat segítő, libanoni síita Hezbollah vállalta a felelősséget a lövedékért.
    Felső-Galileában egy páncéltörő rakéta repeszeitől egy mintegy nyolcvanéves férfi közepes súlyosságú sebesüléseket szenvedett, őt a cfati Ziv kórházba szállították. Ezt követően a Hula-tótól északra fekvő utakat biztonsági okokból lezárták a civil forgalom elől. A felső-galileai települések lakóit arra utasította a polgári védelem, hogy zárkózzanak be otthonaikba.
    Az izraeli hadsereg harci repülőgépei szombaton "számos terroristacélpontot" támadtak meg libanoni területen, és megsemmisítették a Hezbollah katonai infrastruktúrájának különböző részeit és állásait az előző napon Izrael ellen indított lövedékekre válaszul.
    Az izraeli hadsereg azt is bejelentette, hogy a ciszjordániai éjjeli razziákon "több tucat terroristát tartóztattak le", köztük a Hamász sok fegyveresét.
    A Sin Bét belbiztonsági szolgálat, a hadsereg és a határőrség alakulatai megöltek egy ciszjordániai terrortámadásokért felelős palesztint Kefar-Burkában, és őrizetbe vették osztagának három tagját. A beszámolók szerint a Náblusz melletti Burka faluban élő Muntaszar Szif "pokolgéppel a kezében" próbált megszökni, ezért lőtték agyon. A hadsereg közlése szerint Szif korábban 17 évet töltött korábban börtönben Izraelben terroristatevékenység miatt. Megsemmisítették az autójában és a házában talált robbanószerkezeteket, valamint két Carlo típusú lőfegyvert.
     Egyiptom eközben újra megnyitotta a rafahi átkelőt, ahol kettős állampolgárságú palesztinok és sebesültek egy csoportja kimenekülhetett a Gázai övezetből.
    Nyolcvan kettős állampolgárságú palesztin mellett néhány sebesült palesztin már korábban átkelhetett egyiptomi gyógykezelésre. Pénteken azonban leállították a forgalmat a rafahi átkelőnél a sebesült palesztinok Gázai övezetből történő kiszállításában adódott problémák miatt.

 

Donáth Anna: a DK gúzsba köti az ellenzéket
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Az igazság kultúrája alapján az ellenzék megújítását nevezte célnak a Momentum  európai parlamenti (EP-) képviselője, EP-listavezetője vasárnap pártja küldöttgyűlésén. Donáth Anna szerint a Demokratikus Koalíció (DK) a hazugság kultúráját képviseli és gúzsba köti az ellenzéket.

    A Momentum Facebook-oldalán közvetített beszédében a politikus - mintegy kétszáz tagú hallgatósága előtt - arról is szólt, pártja célja, hogy a 2024-es önkormányzati választáson minden településen és minden budapesti kerületben egy közös ellenzéki jelölt álljon a Fidesz jelöltjével szemben. Meg kell őriznünk és növelni kell a szabad városok számát - tette hozzá.
    Jelezte, a Momentum mindig is kész és nyitott volt helyben az együttműködésre, sehol nem múlhat rajta egy sikeres választás.
    Donáth Anna azt mondta, mindenhol azt a jelöltet támogatják, aki a helyiek szemében hiteles, akinek esélye van nyerni a Fidesszel szemben, és akinek "a személye nem mond ellent az igazság kultúrájának". Ha valahol nem tudnak megegyezni az ellenzéki pártokkal, ott előválasztást fognak kérni - mondta.
    Kitért arra is, hogy szükség van egy sokkal jobban letisztult ellenzéki térfélre, nem politikusból van túl sok, hanem pártból. Véleménye szerint az EP-választás eredményét használhatják arra, hogy megnézzék, mely pártoknak van valódi társadalmi támogatottsága.
    Meg kell mutatnunk, hogy a Momentum az a párt, amelyre bizalommal szavazhatnak a választók, mert nem nézi hülyének őket, igazat beszél és vállalja a felelősséget a tetteiért, azaz az igazság kultúráját képviseli.
    Úgy fogalmazott, "nem az a célunk, hogy szétverjük az ellenzéki együttműködést, az a célunk, hogy megújítsuk azt".
    Donáth Anna szerint a 2022-es parlamenti választáson a kormányváltáshoz hiányzott az ellenzék hitelessége, vagyis a választók nem hitték el, hogy az ellenzék másként fog kormányozni, hozzászoktak ugyanis ahhoz, hogy a politikusok hazudnak.
    Ennek két oka van - folytatta -, az egyik maga a Fidesz, amely 13 éve számolatlanul költi a pénzt az ellenzék lejáratására, hitelének rombolására, a másik pedig a DK és annak elnöke.
    Mint mondta, a jelenlegi kormányfőt joggal lehet kritizálni, mert világgazdasági konjunktúrában gyenge teljesítményt nyújtott, tudatosan hazudott az egész országnak a gazdaság valós állapotáról, és az ő felelőssége, hogy a válság térdre kényszerítette az országot.
    Mennyire hiteles az ellenzék részéről ez a kritika, ha ugyanezeket a mondatokat szó szerint el lehet mondani a DK elnökéről is? - kérdezte.
    Hozzátette: a DK elnökének és pártjának "végtelen lehetősége" lett volna kiállni és felelősséget vállalni a múltért, de nemcsak, hogy nem teszi ezt, hanem újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat: hazugsággal kampányolnak és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek hirdetik magukat. Ez a hazugság kultúrája, ez az, ami hatalomban tartja a Fideszt 13 éve, és ez az, ami ellen a Momentum hét éve megalakult - fogalmazott.
    Donáth Anna elmondta, a kormányváltáshoz "le kell váltanunk az ellenzéket", új politikai kultúrára, az igazság kultúrájára van szükség. Ez a Momentum politikai kultúrája, ebben más, jobb, mint az összes többi párt - jelentette ki.
    Közölte, az ellenzéki oldalon a Demokratikus Koalíció gúzsba köti azokat, akik nem hajlandóak beállni a sorba. A DK aktív szerepet vállalt a Jobbik ledarálásában, elszívta a MSZP szavazóit, az LMP-t már mindenki a DK KDNP-jeként emlegeti, Budapesten Karácsony Gergely főpolgármestert is sarokba szorították - sorolta.
    Hozzátette: a Momentum az "utolsó mohikán", amelynek létre kell hoznia az igazság kultúrája mentén politizáló ellenzéket, mert különben generációk megtapasztalják, milyen a NER-ben élni.

 

Időjárás-jelentés
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:


    Időjárási helyzet Európában:
    ----------------------------
    Európa döntő részének időjárását továbbra is ciklonok határozzák meg, amelyek futószalag-szerűen érkeznek nyugat felől. Éppen emiatt sokfelé változékony, szeles, csapadékos az időjárás. Általában az eső esik, de a hegyekben, illetve a magasabb földrajzi szélességeken havazás is előfordul.
    Magasnyomású légköri képződmény csupán Délnyugat-, illetve Észak-Európa időjárását alakítja, de a gyorsan vonuló ciklonok között is kiépülnek átmeneti anticiklonok, mint az megfigyelhető jelenleg is Közép-Európa térségében.
    A Kárpát-medence fölé több hullámban érkezik nedvesebb és enyhébb levegő, de csapadék hétfő estig csak kevés helyen lehet.

    Várható időjárás hétfő éjfélig:
    -------------------------------
    Északkeleten is felszakad a felhőzet, és kiderül az ég. Közben nyugat felől vastagabb felhők sodródnak fölénk, így éjszaka, illetve hétfőn is közepesen vagy erősen felhős időben lesz részünk.
    Hajnaltól gyenge eső helyenként előfordulhat, majd estétől észak felől egyre nagyobb területen elered az eső.
    A déli, délnyugati szél csak hétfő estétől élénkül meg nagyobb területen.

    A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +6 fok között alakul, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken erősebb fagy is lehet.
    A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 5 és 13 között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép a Földközi-tenger keleti medencéjében
 

    Washington, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Lezuhant egy amerikai katonai repülőgép a Földközi-tenger keleti medencéjében gyakorlatozás közben - közölték az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon illetékesei szombaton.

    Az amerikai hadsereg térségért is felelős európai parancsnokságának bejelentése szerint "balest történt, amelynek következtében a gép lezuhant".
    A katonai jármű kizárólag gyakorlat miatt volt a levegőben, "ellenséges cselekményre utaló jelek nincsenek" - tudatták.
    A szerencsétlenül járt gép típusával, az incidens pontos helyével és idejével kapcsolatban, valamint a gép személyzetének sorsáról nem közöltek részleteket.
    Az Izrael elleni október 7-i nagyszabású Hamász támadás nyomán az Egyesült Államok fokozta katonai jelenlétét a térségben, többi között ott tartózkodik két repülőgép-hordozó és kísérő hadihajói, valamint a Közel-Keleten állomásozó amerikai tengerészgyalogságot is készenlétbe helyezték.
    Szombat hajnalban újabb dróntámadást intéztek az amerikai hadsereg által használt egyik létesítmény ellen Szíria északkeleti részén. Az egyik pilóta nélküli katonai eszközt lelőtték, a másik az amerikai légitámaszpont területén ért földet, de nem robbant fel, így sérülést sem okozott - közölték a védelmi erők.
    Október 17. óta ez volt a 48. támadás Szíriában és Irakban szolgáló amerikai egységek ellen. A Pentagon csütörtöki közlése szerint eddig 56 amerikai katona szenvedett kisebb sérüléseket, de ellátásuk után mindegyikük visszatért a szolgálatba.
    Szintén szombaton telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok álláspontját, miszerint Izraelnek joga van az önvédelemhez, ugyanakkor felhívta a Gázai-övezetben való civilek védelmének fontosságára, és hangsúlyozta, hogy nem szabad megengedni a harcok túlterjedését a Gázai övezeten, és meg kell előzni a regionális eszkalációt a Közel-Keleten.


Nyitrai Zsolt: már több mint háromszázezren regisztráltak a Gondosóra programra
 

    Budapest, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Eddig már több mint háromszázezren regisztráltak a Gondosóra programra; aki november 16-ig regisztrál, annak az eszköz még karácsony előtt megérkezik - hangsúlyozta a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán vasárnap közzétett videóban.

    Nyitrai Zsolt emlékeztetett, hogy a kormány - Európában egyedülálló módon - elindította a Gondosóra programot. Ennek lényege, hogy minden 65 év feletti nyugdíjas ingyenesen, egy regisztrációt követően megkaphatja a csuklóra helyezhető vagy nyakba akasztható digitális eszközt, amellyel baj esetén egyetlen gombnyomással segítséget kérhet.
    Nyitrai Zsolt a közösségi oldalán megosztotta a regisztrációra szolgáló internetes linket, illetve a telefonszámot is: regisztracio.gondosora.hu, 06 1 445 00 80.

 

A Hamász elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett
 

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
        Jeruzsálem, 2023. november 12., vasárnap (MTI) - Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.

    Az izraeli csapatok az övezet északi részén lévő Badr erődítményért folytatott hétvégi csatában mintegy százötven palesztin fegyverest öltek meg, köztük a terrorszervezet magasabb rangú vezetőit is. A menekülttábor közelében, lakóépületek mellett fekvő erődöt a légierő, a harckocsizó és a tüzérségi egységek közös támadásával vették be. A harcokban megtaláltak és  megsemmisítettek egy lőszergyártó műhelyt, rakétakilövő-állomásokat és egy föld alatti alagúthálózatot.
    Péntek óta hat izraeli katona vesztette életét, öten közülük egy aláaknázott mecsetben az ott elhelyezett fegyverek hatástalanítása közben. Köztük volt a 38 éves Matan Meir mozgósított tartalékos katona is, a Fauda filmsorozat gyártásvezetője is.
     Felszámoltak egy az övezet északi részén, a Blue Beach nevű szállodában működő Hamász-osztagot. Az épületben mintegy harminc terrorista barikádozta el magát, és lőtt páncéltörő rakétákat az izraeli erőkre. A szállodai szobákat menedékként, valamint föld feletti és alatti támadások tervezésére használták.       Az izraeli egységek rajtaütéseket hajtottak végre Gáza nyugati részén, ahol számos Hamász-egység tartózkodott. A harcokban megsemmisítettek több terroristát és infrastruktúrájukat, köztük rakétavetőket, fegyverraktárakat, megfigyelőállomásokat és alagutakat.
    A  hadsereg kiterjesztette a harcokat a Sifa Kórház melletti Sati menekülttáborra, Gáza város északi szélén. Az ottani csatákban több mint tíz palesztin fegyveres vesztette életét, miközben civilek százai menekültek el a táborból.
    A haditengerészet szétlőtte a Hamász haditengerészeti felszereléseinek raktárát az övezet északi részén. Palesztin sajtóértesülések szerint az egyik izraeli támadásban életét vesztette a Hamász Katarban élő politikai vezetőjének, Iszmáil Hanijének az unokája.
    Az izraeli erők megölték Ahmed Sziamot, a Hamász századparancsnokát, aki megakadályozta, hogy az észak-gázai Rantiszi kórház mellett menedéket kereső mintegy ezer gázai délre menekülhessen a biztonságos humanitárius zónába. Sziam egy iskolában bujkált, ahol a parancsnoksága alatti fegyveresekkel együtt végeztek vele.  
    A Hamász és az Iszlám Dzsihád egyesített erőit tizenöt és ötvenezer fő közöttire becsülik. Az izraeli hadsereg az október 7-i terrortámadást követő héten mintegy ezerötszáz palesztin fegyveres megölését jelentette be.
    Izrael hadicélul tűzte ki a Hamász katonai erejének felszámolását, és ehhez kiemelten fontosnak tekinti a szervezet gázai vezetőjének, Jahijja Szinuárnak, valamint gázai katonai vezetőjének, Mohammed Deifnek a kézre kerítését vagy megölését.
    A Hamász vezérkara az izraeli hírszerzés szerint a Sifa kórház alatti bunkerekből irányítja harcosait. Daniel Hagari, az IDF szóvivője szombat este tagadta a korábban  evakuálásra felkért kórház megtámadását.    "
    "Beszéltünk a Sifa Kórház munkatársaival, és világosan elmondtuk nekik, hogy az izraeli hadsereg nem támadja meg a kórházat. Továbbra is lehetővé fogjuk tenni a betegek és az egészségügyi személyzet, valamint a Gázai övezet északi részének lakosai számára, hogy biztonságosan eljussanak dél felé"- mondta Hagari.      
    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette, hogy megszakadt a kapcsolata az övezet északi részén található Sifa Kórház több munkatársával, és félelmének adott hangot az ott rekedtek biztonsága miatt, miközben azonnali beavatkozást kért a tűzszünetért. "Nagyon aggódunk az egészségügyi dolgozók és több száz beteg és sebesült, köztük a kórházban maradt csecsemők és lakóhelyüket elhagyni kényszerültek biztonságáért" - közölték. Az egészségügyi szervezethez érkezett legújabb jelentések szerint tankok vették körül a kórházat.  
     Izrael katonai szóvivője szombat esti tájékoztatóján azt mondta, hogy a Hamász háborús bűnt követ el a kórházak használatával. Cáfolta, hogy Izrael támadná az intézményt, de bejelentette, hogy harcok folynak a kórház közelében tartózkodó terroristákkal.
     A katonai jelentések szerint az elmúlt két napon gyalogos, mérnöki és páncélos erők kezdték körülvenni a kórházat, hogy szakaszosan elszigeteljék azt az oda tartó fegyveresektől. "Lassan és alaposan lehámozzák a kórház védelmi rétegeit, mely a Hamász számára tulajdonképpen egy katonai parancsnokság, s csak azután kórház" - a Walla hírportál jelentése szerint. "A Shifa Kórház a terrorizmus szíve" - közölte a Déli Parancsnokság egyik magas rangú tisztje a Wallával.
    A Sifa Kórházat még Izrael megalakulása előtt, a brit mandátum idején építették. Az 1980-as években amerikai finanszírozással Izrael újította fel és bővítette ki, izraeli építészeti tervek szerint földalatti emeletekkel.  
    A 2008-as Öntött ólom hadműveletben a Sifa Kórház alagsorai már a Hamász főhadiszállásaként működtek, és az izraeli támadások elől menekülő Hamász-vezérkar búvóhelyeként szolgáltak.
    Izrael már akkor feltárta, hogy a föld alatti szinten raktárakat, irányítóközpontokat,  fegyverraktárakat és a Gázai övezet más részébe vezető menekülési útvonalat építettek ki.
    A hatóságok bejelentették, hogy vasárnap ismét megnyitják az Egyiptomba vezető  rafahi átkelőt a külföldi útlevéllel rendelkezők kiutazásához. Egyiptomi biztonsági források szerint pénteken lezárták az átkelőhelyet.  
 


banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

Apróhirdetésingyen.hu

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

banner hirdetés

Rólunk
Szabályzat
Partnereink
Kapcsolat / Impresszum
Copyright © Netkanizsa.hu 2007-ben alapítva. Minden jog fenntartva!